|
|
|
|
Dalai Láma - Berlin
|
Berlin, 1989. december 6. (MTI-tud) - Derülátóan nyilatkozott Berlinben tett néhány órás látogatása alatt az elnyomás nemzetközi korlátainak ledöntéséről a Dalai Láma.
A száműzetésben élő tibeti egyházi vezető szerdán reggel érkezett Berlinbe. A Nyugat-Berlinből a Checkpoint Charlie átkelőhelyen Kelet-Berlinbe átlépő egyházi személyiséget a Béke és Emberi jogok Kezdeményezés, a Demokráciát Most és az Uj Fórum nevü szervezetek hívták meg. Berlinben a magát a tibeti nép politikai vezetőjeként is értelmező Tenzin Gyatso a lámaizmus legfőbb céljának nevezte a szabadságért és az emberi jogokért vívott harcot. "Ehhez nincs szükségünk fegyverekre, mert a jog és az igazság fegyvere a mi oldalunkon van" - hangoztatta az 54 éves politikus. A Dalai Láma nagyrabecsüléssel nyilatkozott az NDK-ban lezajlott változások békés formájáról. - A Berlini FAlat nem fegyverek, vagy kivált atomfegyverek bevetése, hanem egyedül az emberek elszántsága tette fölöslegessé - állapította meg a vendég. A hazájában kialakult feszült helyzetről úgy vélekedett, hogy Tibetr problémáját csak a párbeszéd politikájával lehet megoldani. Ezzel kapcsolatban kifejtette a maga ötpontos béketervéát, amelynek megvalósulása esetén a független Tibet harmóniában élhetne a kinai néppel. Az eszmecsere előtt a Dalai Láma koszorút helyezett el a Grosse Hamburger Strassen egykor állt zsidó szeretetház helyén. Az otthonból a nácik több ezer, razziák során begyüjtött zsidót hurcoltak koncentrációs táborokba a 40-es évek elején. A látogatás ellen Kina a hét elején éles hangú sajtókommentárokkal tiltakozott. Ennek nyomán várható, hogy a nyáron még felhőtlen kinai-NDK viszonyban alapos lehülés következik be. +++
1989. december 6., szerda 00:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- 4o3-699 dr. Szentes Ferencné:
Miért hazudik a Reform es a Televizió akkor amikor a Magyar Nemzetben olvasta, az év első embere, nem a Grósz, hanem a Pozsgay, második a Grósz, és a harmadik a Király.
- 694 - o39 Füleki Győző: Tegnap délben ellopták az autóját, rendszáma: GF 52-29 Kéri a segítségünket! Piros Zastawa.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az ideiglenes pártvezetőség kibővített ülést tartott, amelyen az Ideiglenes Intézőbizottság és az Operatív Bizottság egyidejű megszüntetése mellett, Ideiglenes Vezetőséget, valamint szervezési és egyeztetési bizottságot választottak, meglehetősen viharos körülmények között. (D/6) Lényeges kérdés volt, hogy kik lesznek a Politikai Bizottság tagjai. A pártalkotmány szerint ugyanis ennek a bizottságnak rendkívül széles, szinte döntő jogköre volt."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|