|
|
|
|
A népfront javaslatairól
|
München, 1989. január 2. (SZER, Világhíradó) - Sokszor hallottuk már szidni a kormányt, a pártot, de azt a szervet, amely - ha formálisan is - de a képviselőjelölteket állítja: a Hazafias Népfront - nos, a népfrontot valahogy nem szokás szidni. Vele rosszabb történik. Neve hallatára az ember csak legyint. Gadó György budapesti kommentárjából az is kiderül: miért? - Aligha állítható, hogy az országos sajtóban valami viharos hullámokat vetett volna az a teljes újságoldalt betöltő dokumentum, amelyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tett közzé javaslat gyanánt a népfront megújulására és feladataira. Abból azonban, hogy ennek három hét alatt sem kelt számottevő visszhangja, tévedés lenne arra következtetni, hogy a javaslat kibocsátói belátják: a társadalom nemigen tart igényt a népfrontra. Végtére is: már évtizedek óta létezik ez a szervezet, jóllehet sokkal inkább köszönhette létét a kommunista párt részéről érvényesülő nyomásnak, és az állami költségvetésből folyósított pénzeknek, mint a valódi társadalmi támogatásnak. Úgy látszik - és épp a szóban forgó dokumentumból látszik úgy -, hogy a népfront, ez a lejáratott, és csak az egypárti diktatúra eszközéül, kulisszájául szolgáló állítólagos mozgalom, a továbbiakban sem akar számot vetni a társadalom valós igényeivel. Megújulásról és pluralizmusról beszél ugyan, de a kerüli a pártállam, a szocializmus nevében gyakorolt önkény nyílt, kemény és mélyreható bírálatát. Saját múltjával sem néz szembe. Nem állapítja meg mik voltak gyöngéi. Ezzel szemben - és mindezek helyett - olyan szerepre kínálkozik fel, amelyet a belpolitikai fejlődés már fölöslegessé tesz. A népfront - az Országos Tanács javaslata értelmében - az úgynevezett szocialista pluralizmus letéteményese és kerete kíván lenni: közjogi funkcióval is felruházott szervezet, amely a maga keretei közt valósítja meg az állítólag független társadalmi szervezetek és a kommunista párt együttműködését. Nehezen tudom feltételezni a dokumentum megszövegezői részéről a jóhiszeműséget, amikor olyan megállapításaikat olvasom, amelyek még az Országos Tanács 1988. szeptember 11-i ülésén elhangzott bírálatokat sem veszik figyelembe. Egyszerűen nem igaz a dokumentum két bevezető tétele, mely szerint a népfrontmozgalom tekintélye nőtt, és a népfront a magyar társadalom mással nehezen pótolható intézményévé vált. Huszár István, a népfront főtitkára már az említett szeptemberi ülésen kijelentette, hogy a párt a népfrontmozgalomban meghatározó szerepet tölt be. Ezt a december 15-ikén közzétett dokumentum nem tette kétségessé, legfeljebb kissé elködösíti. Leszögezi például, hogy a népfront "vállalja a versenyhelyzetet a szocializmus építésének új típusú plurális szerveződésében". Csak azt nem árulja el, hogy kik között alakulna ki ez a versenyhelyzet. A párt és a népfront között? Az nem lehet, hiszen a párt maga is része a népfrontnak. A független társadalmi szervezetek és a népfront közt? Az sem lehet, hiszen azok a szervezetek a dokumentum szerint nem a népfront vetélytársaiként, hanem a népfrontmozgalom medrében működnének. Milyen viszonyt képzelnek hát el a javaslat szerzői a népfront és a független társadalmi szervezetek között? Egy helyütt azt írják, hogy e szervezetek önkéntes együttműködését kívánják a népfront fórumai. Másutt úgy fogalmaznak, hogy az új szerveződések eldönthetik "milyen fokon és milyen témákban kívánnak részesei lenni a népfrontnak, mint a szocialista pluralizmus intézményének". És ha egyáltalán nem kívánnak részesei lenni? A dokumentum erről a lehetőségről éppúgy hallgat, mint a társadalmi szervezetek függetlenségéről. Azt pedig még említeni is óvakodik, hogy új, önálló politikai pártok is megjelenhetnek a magyar belpolitikában. Ehelyett a következőket olvashatjuk benne: "A párt nem egyedül képviseli a szocializmus és a demokrácia erőit - (ki hitte volna? Óriási!) -, hanem a hozzá kötődött pártonkívüli milliókkal együtt, akik szövetségesei. A népfront elkötelezett abban, hogy hatékonnyá tegye a párttagok és pártonkívüliek együttműködését." Itt állnak tehát a küszöbön a független új demokratikus erők, a megszületőben lévő, vagy már létre is jött pártok, de a népfront Országos Tanácsa - híven vazallusi hagyományaihoz - még mindig csak két kategóriát ismer: a kommunista pártot és az úgynevezett pártonkívüli milliókat, akik természetesen a "kompárt" szövetségesei. A dokumentum szerint így alakulhat ki a társadalmi háttér ahhoz, hogy "napjaink koalíciós elemei megjelenhessenek a kormányzásban". Mit jelentsen hát az a mondata, hogy elengedhetetlennek tartja a mozgalom új alapokra helyezését? A dokumentum szerzői igényt tartanak arra, hogy a népfront közjogi funkciókat^kapjon, például a választások és a népszavazások lebonyolításában. És e funkciókat az új alkotmány határozza meg. Ugyanakkor hangoztatják, hogy a népfront társadalmi szövetség kíván lenni a szocializmus demokratikus módszerekkel való felépítésére. Azokról a demokratikus politikai erőkről tehát továbbra sem kívánnak tudomást venni, akik nem hajlandók magukat elkötelezni valami homályosan definiált szocializmus mellett. Ám ez az elfogultság nem tartja vissza a javaslat megfogalmazóit attól, hogy pártatlanságot kívánó politikai közjogi feladatokat igényeljenek - korántsem pártatlan, hanem a kommunista párthoz kötődő, a szocializmus elutasítóit kirekesztő népfrontjuk részére. Az a határozott véleményem, hogy a társadalom most szerveződő, független demokratikus erőinek, kibontakozó új pártjainak semmi szükségük a népfrontra, sem más állandó keretszerű szervezetre ahhoz, hogy párbeszédet alakítsanak ki a kommunista párttal. A kommunisták a maguk társutasait olyan karámba terelhetik, amilyenbe akarják - és amilyenbe azok hajlandók betérni - a független erőkkel azonban közvetlenül kell tárgyalnia. A társadalmon belüli különféle politikai érdekek közötti kompromisszum és tartós kiegyezés lehetősége nem csökken, sőt növekszik azzal, hogy a benne résztvevő erők szabadon, közvetlenül, és a maguk színeiben léphetnek a színpadra. Nem ez fokozza a konfrontáció és a társadalmi robbanás veszélyét, hanem épp az a kényszer, amely minden csoportot a népfront aklába akar terelni - annak a kommunista pártnak a főpásztori irányítása alá, melynek a vezetésre való illetékességét a társadalom már nem, vagy csak szigorú feltételek mellett fogadja el. Nem tudom micsoda kétes konyhán kotyvasztott kenet légyen az a bizonyos szocialista pluralizmus - de abban bizonyos vagyok, hogy Magyarországnak tényleg egy demokráciára van szüksége. Ehhez pedig önálló arculatú, független politikai szervezetek kellenek. Többpártrendszerre - és ennek alapján működő hiteles parlamentre van szükség - nem népfrontra! A Hazafias Népfront nemhogy a pluralizmus letéteményeseként és közjogi intézményként, de valóságos politikai mozgalom gyanánt sem létezhet egy hatékony parlamentáris demokráciában. És ez a párszáz millió forint, amit költségvetési támogatásának megvonásával az ország megtakaríthat, még kisebb is, mint a politikai nyereség: ami a népfront-apparátus felszámolásából, a népfrontba tömörülés kényszerének feloldásával, a tényleges politikai érdekek világos megjelenése révén adódik majd. +++
1989. január 2., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|