|
|
|
|
Margaret Thatcher programja
|
1990. szeptember 19., szerda - Szerda délelőtt az Országházban folytatódtak a magyar-brit miniszterelnöki megbeszélések. Margaret Thatcher, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó miniszterelnöke rövid négyszemközti megbeszélésre ült le vendéglátójával Antall József miniszterelnökkel a kormányfő dolgozószobájában, miután a kora reggeli órákban már két kegyeletes megemlékezésen is részt vett. Thatcher asszony a kegyelet és a megemlékezés virágait helyezte el Raoul Wallenberg szobránál, illetve a Magyar Hősök Emlékművénél a Hősök terén.
A kormányfői párbeszéd magyar politikusoknak, illetve a brit kíséret tagjainak bevonásával folytatódik. A program szerint a plenáris tárgyalások után Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke fogadja Margaret Thatchert a Parlament Nándorfehérvári termében. Ugyancsak délelőttre tervezték a brit kormányfő látogatását az értéktőzsdén. Az előzetes tervek szerint Margaret Thatcher délután találkozik a Szabad Demokraták Szövetségének vezetőivel a Parlamentben, majd délután 16 órakor Antall József és a brit miniszterelnök közös nemzetközi sajtókonferencián válaszol az újságírók kérdéseire a Hilton Szállóban. (MTI)
1990. szeptember 19., szerda 09:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|