|
|
|
|
- Magyar nagykövet a Vatikánban - 1. folyt.
|
A pápa is beszélt a Szentszék által támogatott Európai Biztonsági és Együttműködési Konferenciáról, s ezzel kapcsolatban azt állította, hogy a nagykövet országának "immár nem szabad csak élveznie" azt a gazdasági támogatást, amelyre rászorul, hanem "meg kell adnia a maga sajátos hozzájárulását a történelmi örökség és közös szellem által egyesített népek közösségéhez".
A legnagyobb hangsúlykülönbség a - Magyarország számára kétségtelenül rendkívül fájdalmas - nemzetiségi kérdésben észlelhető, amelynek a bemutatkozó nagykövet meglehetősen nagy részt szentelt beszédében.
Kijelentette, hogy Magyarország nem tekinti szomszédait vetélytársaknak, hanem - a határain kívül élő magyarok érdekében is - útitársaknak a fejlett Európa felé vezető úton.
Megállapította, hogy Magyarország különleges jelentőséget tulajdonít a kisebbségek egyéni és kollektív jogai teljes biztosításának, egyszersmind pedig azt is, hogy elsőrendű célja a barátság és a megértés elmélyítése.
Majd emlékeztetve arra, mekkora lelkesedéssel és egyetértéssel fogadta az ország a pápa 1989 Újév napjára kiadott, a nemzetiségi kérdésről szóló üzenetét - ezeket mondta: "Reméljük, hogy ezen a területen számíthatunk a Szentszék támogatására és együttműködésére".
A pápának a Szentszék e kérdésekben tanúsított rendkívül óvatos magatartását tükröző válasza szűkszavú volt - egyetlen mondat, amely így hangzott: "Az egyes országokban élő kisebbségek jelenlétének ténye - reméljük - pozitív tényező a népek egyetértése és együttműködése számára".
Beszédük végén mindketten a jövőbe tekintettek: a pápa magyarországi látogatására, amelyre II. János Pál - mint mondotta - örömmel készül, és amelyre a magyar nép - a nagykövet szavaival élve - türelmetlenül vár. +++
1990. szeptember 15., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|