|
|
|
|
Pápa - afrikai körút
|
Dar-es-Salaam, 1990. szeptember 3. hétfő (Reuter/AP) - II.
János Pál pápa a hétvégén folytatta tanzániai látogatását. A
katolikus egyházfő szabadtéri miséin elsősorban az afrikai
kontinenset sújtó problémákkal, a szegénységgel, valamint az AIDS
terjedésével foglalkozott. Vallási kérdésekről szólva az afrikai
keresztény-muzulmán ellentétekről is beszélt.
Tanzániai vallási vezetők előtt elhangzott vasárnapi beszédében felszólította az afrikai keresztényeket és muzulmánokat: éljenek békességben egymással. Felszólítása válasz volt arra, hogy az afrikai katolikus egyház 1993. évi szinódusát előkészítő jelentések szerint a földrészen a keresztény és muzulmán egyház rivalizálása egyre élesebb. A pápa hangsúlyozta a vallásszabadság szükségességét, s egyben méltatta az afrikai muzulmánok hagyományos toleranciáját a más vallásúak iránt.
Tanzánia 23 milliós lakosságának mintegy 40 százaléka keresztény, főként katolikus vallású. A muzulmánok aránya 30 százalék, míg további harminc százalék különböző törzsi vallásoknak hódol. A katolikus-muzulmán küzdelem azért éleződik, mivel ez utóbbi harminc százalékot mindkét fél szeretné megnyerni magának. Ennek megfelelően a pápai látogatásnak egyebek között hittérítő célzata is van.
Az egyházfő 10-napos afrikai körútján Tanzánián kívül Ruandába, Burundiba és az Elefántcsontpartra is ellátogat. +++
1990. szeptember 3., hétfő 07:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|