|
|
|
|
A pápa Afrikába
|
Róma, 1990. szeptember 1. szombat (AP/UPI) - II. János Pál
pápa szombaton elindult hetedik afrikai körútjára, amelynek során a
kontinens négy országát keresi fel. Utazásának első állomása
Tanzánia lesz.
A 11 naposra tervezett látogatás-sorozat bejelentett célja az, hogy a Vatikán felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a világnak ezekre az igen szegény országaira egy olyan időszakban, amikor mindenkit szinte kizárólag az öbölbeli válság foglalkoztat.
A katolikus egyházfő hat napot tölt Tanzániában, amely szinte kizárólag külföldi segélyekből képes ellátni lakosságát; onnan Burundiba, Ruandába, végül pedig Elefántcsontpartra látogat.
Mint a UPI emlékeztet rá, a pápa 1980-ban tett első afrikai látogatása óta a Fekete Kontinensen 24 millióval (79 millióra) nőtt a katolikusok száma. +++
1990. szeptember 1., szombat 10:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|