|
|
|
|
Összeáll a nagy csapat - Szeptember 15-én Illés koncert
|
1990. június 7., csütörtök - Egy koncertre ismét összeáll a
hatvanas évek magyar popzenéjének legendás csapata, az Illés
együttes: szeptember 15-én lépnek színpadra a hetvenezer nézőt
befogadó Népstadionban, egy kétrészes szuperprodukcióban -
jelentették be a zenészek és a rendezvény szervezői csütörtökön a
Kárpátia étteremben tartott sajtótájékoztatón.
A majd 150 ezer watt hangerővel megszólaló szuperkoncert első felében - Banovich Tamás díszleteivel, Koltay Gábor rendezésében - színre viszik a Szörényi-Bródy szerzőpáros István, a király című rockoperáját. A főbb szerepekben Varga Miklóst, Császár Angelát, Kovács Krisztát, Vikidál Gyulát, Deák Bill Gyulát, Nagy Ferót és Sebestyén Mártát láthatja a közönség.
A műsor második felében lép színadra a nagy csapat: Bródy János, Illés Lajos, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs. Mintegy másfél-kétórás koncerten elevenítik fel legismertebb dalaikat, s előadják a külön erre az alkalomra írt számukat.
A nagyszabású vállalkozás főrendezője Koltay Gábor, a Szabad Tér Színház igazgatója, a műsor kizárólagos szponzora pedig a Postabank. Az alkalomra emlékjegyeket nyomnak, s azokat 250-750 forintos áron június 15-től az ország valamennyi IBUSZ-irodájában árusítják. A várható érdeklődésre való tekintettel péntek reggeltől már előjegyzést is felvesznek az irodákban. (MTI)
1990. június 7., csütörtök 15:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|