|
|
|
|
Az Országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése (1. rész)
|
1990. február 21., szerda - Az Országgyűlés kereskedelmi
bizottságának szerdai ülése első napirendi pontként
magánkereskedelemről tárgyalt. Baradlai György, a KISOSZ elnöke
elmondta, hogy a kiskereskedők helyzetét számos kormányzati
intézkedés nehezíti. Sérelmezik például az adózási, a
társadalombiztosítási és a vámelőírásokat, a helyiség-gazdálkodás
egyes szabályait, valamint a számlaadási kötelezettség miatt növekvő
adminisztrációt. A KISOSZ elnöke arról is szólt, hogy a múlt év
végén több mint 43 ezer volt a magánkereskedők száma, közülük 13
ezren falun, 30 ezren pedig a városokban tevékenykednek. A
kiskereskedők száma általában növekszik a megyékben, kiugróan magas
arányban Baranya, Veszprém, Nógrád és Győr-Sopron megyében.
Hellner Károly (Budapest) a vitában annak a véleményének adott hangot - s ehhez mások is csatlakoztak -, hogy a korszerű magánkereskedelemhez feltétlenül hozzá tartozik a számlaadás, ami egyrészt az adózás szempontjából, másrészt pedig a vásárlók érdekeinek védelmében szükséges. Azt javasolta a képviselő, hogy a magánkereskedők kapjanak türelmi időt a megfelelő feltételek megteremtéséhez. Martonosi István, a KISOSZ Csongrád megyei szervezetének titkára viszont úgy vélekedett, hogy a bonyolult adóügyi adminisztrációs feladatok elvégzésére a kiskereskedők túlnyomó része - 80-85 százaléka - képtelen, így szakértőt kell alkalmazniuk. Előfordul az is, hogy amíg egy kiskereskedő 40 ezer forintot fizet adóba, addig 48 ezer forintot kell a könyvelőjének utalnia. Nehezményezte azt is, hogy ismeretei szerint a magánkereskedők még egy fillért sem láttak a vállalkozói hitelekből. Spilák Ferenc kereskedelmi miniszterhelyettes annak a véleményének adott hangot, hogy az utóbbi időben számottevően oldódtak a magánkereskedelem politikai, jogi és gazdasági korlátai. Ezt mutatja az is, hogy 1985-höz viszonyítva 54 százalékkal nőtt a kereskedők száma. Tájékoztatásul közölte, hogy azokban az esetekben, amikor valóban hátráltatja a munkát a nyugtaadás - így például utcai árusításnál -, van lehetőség egyedi mentesség kérésére.
Ezt követően ez a bizottság is megtárgyalta Kovács András (Heves megye) képviselő interpellációját, ugyanis a Parlament elmúlt ülésszakán adott miniszteri választ a képviselő nem fogadta el. Kovács András ragaszkodott a jugoszláviai cukorrépa-feldolgozás témájának újbóli tárgyalásához, annak ellenére, hogy az előző napi mezőgazdasági bizottsági ülésen sommás minősítés hangzott el. (folyt.köv.)
1990. február 21., szerda 17:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|