|
|
|
|
Izvesztyija: szovjet-csehszlovák
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. feburár 10. szombat (MTI-Tud.) - A szovjet
fél előzetes számításai szerint 1990 végéig a Csehszlovákiában
állomásozó szovjet csapatoknak mintegy 60 százalékát lehet kivonni -
jelentette ki a péntek esti Izvesztyijának adott nyilatkozatában
Ivan Aboimov. A szovjet külügyminiszter-helyettes annak a reményének
adott hangot, a hogy a kivonásokról kezdett tárgyalásokon - (Aboimov
a szovjet küldöttség vezetője), - rövidesen sikerül kölcsönösen
elfogadható megoldást találnia a két félnek.
Aboimov utalt arra, hogy a csehszlovák fél azt szeretné, ha még az idén az összes szovjet katona elhagyná Csehszlovákiát. Ezt a határidőt szovjet részről rendkívül kemény feltételnek tartják. Egyrészt azért, mert a Szovjetuniónak is időre van szüksége ahhoz, hogy megteremtsék a hazatérő egységek fogadásához szükséges feltételeket, például a tisztek lakás- és munkakörülményeit. Másrészt jelentős gondokat okoz a katonai egységek szállításának megszervezése, ami feltehetőleg - a Magyarország által is használt - csapi vasúti átrakó ponton keresztül, az ugyancsak itt bonyolódó magyarországi csapatkivonással párhuzamosan fog megvalósulni.
A szovjet külügyminiszter-helyettes közölte, hogy a Moszkvában kezdett második tárgyalási fordulóban megbíztak két munkacsoportot a megállapodás megszövegezésével, illetve a kivonással összefüggő katonai, műszaki problémák megoldásával. A szovjet fél, aláhúzandó szándékai őszinteségét, kész már a közeljövőben, még a megállapodás aláírása előtt megkezdeni katonai egységei kivonását.
Bár Aboimov erről külön nem tett említést, a TASZSZ pénteki közleménye szerint a mostani moszkvai szovjet-csehszlovák megbeszéléseken ,,megvitatták annak lehetőségét,, is, hogy már május végéig kivonják Csehszlovákiából a szovjet harci egységek ,,jelentős részét,,. Moszkvai csehszlovák források pénteken azt közölték az MTI moszkvai irodájával, hogy erről a két fél között ,,elvi egyetértés,, jött létre. Amennyiben ezt írásban is rögzítik, akkor a Szovjetunió első lépcsőben - így főként május végéig - a harci egységeket vonná ki Csehszlovákiából, majd ezeket követnék a kiszolgáló alakulatok. +++
1990. február 10., szombat 15:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|