|
|
|
|
A KISZ XII. kongresszusa - Nagy Imre beszéde
|
1989. április 21., péntek - A kongresszus napirendjének és munkarendjének elfogadását követően Nagy Imre, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott - többször is nagy tapssal kísért - beszédet. Elöljáróban hangsúlyozta: a kongresszus célja az, hogy résztvevői egy ifjúságpárti szocializmus megvalósításáért szövetkezzenek. Ehhez azonban a KISZ-nek szembe kell néznie múltjával, számot kell vetnie a szervezet mai állapotával, meg kell kísérelnie értékelni a végbe menő folyamatokat, s ezekre építve kell megterveznie jövőjét, megfogalmazni tennivalóit. A továbbiakban az ifjúsági szövetség elmúlt 32 esztendejének főbb állomásait elemezte, részletesebben értékelve a legutóbbi KISZ-kongresszus óta eltelt három év eredményeit és kudarcait. Belpolitikai kérdésekre áttérve részletesen szólt azokról a lehetőségekről, amelyek a magyar társadalom, s benne az ifjúság előtt állnak a jövő alakításában. Vázolta az MSZMP-ben zajló vitákat, a reformerők szerepét a gazdasági-társadalmi változásokban, s keményen bírálta a kormány korántsem jövőcentrikus tevékenységét, egyes intézkedéseit - személy szerint is megnevezve néhány területért felelős vezetőt. Kitért az új társadalmi szervezetekhez való viszonyra, majd az ifjúsági szövetség megújulásának főbb irányait kijelölve javasolta: a KISZ - a megszüntetve megőrizni elve alapján, vállalva múltjának értékeit - új néven működjék tovább. (MTI)
1989. április 21., péntek 15:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|