|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Szóvivői tájékoztató (3. rész)
|
Ezt követően az újságírók kérdéseire válaszolt Marosán György. Az MTI tudósítója emlékeztetett arra, hogy több megye szakszervezeti tanácsa tiltakozó levelet juttatott el Németh Miklóshoz, a Minisztertanács elnökéhez az áremelésekkel kapcsolatban. Arról tudakozódott, hogy mi a kormány véleménye az áremelés lakossági visszhangjáról. A témához kapcsolódva a Népszava munkatársa megkérdezte: késleltetik-e a további ár- és díjemeléseket addig, amíg a béremelések ügyében is valamilyen lépést tudnak tenni a vállalatok. Válaszában a szóvivő elmondta: ezekkel a kérdésekkel a mostani ülésén nem foglalkozott bővebben a kormány, ezért csak a reflexióit adhatja közre. Hangsúlyozta: az országnak elfogadott népgazdasági terve és törvényerőre emelt költségvetése van. A terv és a költségvetés olyan egymáshoz kapcsolódó rendszert alkot, amely meghatározza az áremelések lehetséges mértékét is. A terv és a költségvetés - mint ismeretes - 14-15 százalékos áremelést jelzett előre. Voltaképpen a kormány szociálpolitikai intézkedései ehhez az áremelkedéshez kapcsolódtak. Ebben a helyzetben a kormány csak egyetlen dolgot ígérhet, azt, hogy inflációt gerjesztő intézkedéseket nem hoz. Azaz: a jövedelemtulajdonosoknak nem teszik lehetővé, hogy teljesítménnyel nem megalapozott jövedelemre tegyenek szert. A gazdaság minden résztvevőjének tisztában kell lennie azzal, hogy ha a kormány a tervbe vetteken túlmenő intézkedéseket hoz - béreket ad vagy támogatást növel -, ennek az lesz a következménye, hogy az egyensúly magasabb szinten áll helyre. A kormány által elhatározott további ár- és díjemelésekkel kapcsolatban megjegyezte: ezekről a kérdésekről a Minisztertanács mostani ülésén nem volt szó. A Magyar Hírlap munkatársa arról érdeklődött, hogy a kormány ülésén született-e valamiféle olyan döntés, amely az Alkotmány-előkészítés eddig ismertetett menetében változást hozna. A Magyar Nemzet munkatársa arról kérdezte a szóvivőt, hogy az új Alkotmányban meghatározzák-e az MSZMP státuszát, illetve felveszik-e az alaptörvénybe a Hazafias Népfront kezdeményezését támogatva a Himnuszt. A kormányszóvivő kiemelte: a mostani ülésen az Alkotmány koncepciójáról folyt a vita. Ezt a tervezetet társadalmi vitára bocsátják, majd az átdolgozás után a Központi Bizottság és a társadalmi szervek elé terjesztik. Ezt követően a kormány ismét átdolgozza a koncepciót, és így kerül az országgyűlés elé. Ennek megfelelően a mostani vita elvi jellegű volt. Nem került szóba az MSZMP státusza sem, de az ezzel kapcsolatos eddigi álláspont az, hogy az új Alkotmányban nevesítve ne szerepeljen az MSZMP. (folyt.köv.)
1989. január 12., csütörtök 18:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|