|
|
|
|
- Bihari Mihály a román helyzetről - 1.folyt.
|
Nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy a temesvári események - ösztönözve nyilván az NDK, csehszlovákiai, magyarországi, lengyelországi eseményekkel - egy domino-effektust indítanak el Romániában. A legjobban elnyomott országrészben: Erdélyben - és ez a domino-effektus esetleg egészen Bukarestig fog hatni. - Amikor ezek az események történtek, a nyugatnémet kancellár, Kohl Budapesten járt és beszélt Magyarországhoz. Milyen hatása volt Magyarországra és Kelet-Európára a Kohl-látogatásnak és az általa mondottaknak? -Kohl kancellár beszéde ma hangzott el a parlamentben, tehát még csak nagyon friss intuíciókról lehet beszélni. A parlamentben, amelynek a tv-közvetítését néztem, rendkívül szimpátiával fogadták Kohl kancellár higgadt, tárgyilagos, ugyanakkor nagyon elismerő szavait. Elismerő szavait a magyar folyamatokat illetően, az NDK-menekültek nyár végi-ősz eleji segítségét illetően, és nagyon fontos volt az is, hogy helyre tette és pontosította a német egyesítésnek a kérdését. Nem titkolva azt, hogy természetesen a német nemzetnek valahol valamilyen módon egységes országban kell élni, azonban a jelenlegi politikai helyzetben nem lehet napirendre tűzni a német újraegyesítést. Ez a higgadt hang, valamint az, hogy Németország részéről Magyarország segítése nem egyszerűen a politikai konjuktúrával függ össze, és az hogy időközben NDK-ban és Csehszlovákiában is felgyorsultak a folyamatok és a radikális változások, nem változtatja meg az NSZK szándékát Magyarország hathatós gazdasági, politikai és erkölcsi segítségét illetően.
1989. december 18., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|