|
|
|
|
Libération - Közép-Európa (1.rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. február 15. csütörtök (MTI-tud) -
Közép-Európában még fel kell találni a demokráciát - erre a
következtetésre jut a közép-európai gazdasági és politikai
átalakulást elemző cikksorozatnak csütörtöki folytatásában Serge
July a Libération francia lapban. A cikk ezúttal főként a magyar, a
lengyel, az NDK-beli és a román politikai helyzet azonosságait és
különbségeit elemzi. Egyik következtetése, hogy bár a kommunista
pártok ,,elvesztették a hatalmat a fővárosokban,,, de a mindennapok
szintjén hatalmuk jórészt megmaradt, mert az államapparátusban
változatlanul jelen vannak képviselőik. Magyarországról azt írja,
hogy a kormány a leginkább kompromittált vezetők számára lehetővé
tette a nyugdíjba vonulást, ,,zajos felháborodást váltva ki,,.
A cikk második megállapítása az, hogy a reformkommunisták, akik sok esetben a változások kezdeményezői voltak, nem voltak képesek stabilizálni a folyamatokat, maguk is nehéz helyzetbe kerültek. Idézi Bihari Mihály és Tabajdi Csaba véleményét, Pozsgay Imre példájára hivatkozva.
,,A magyar példa azt is napvilágra hozta, ami valamennyi kommunista rendszerre jellemző: mivel a pártnak elvi monopóliuma volt a képzés terén, a kommunista párt alakította ki az elit zömét... A többé-kevésbé reformpárti kommunisták továbbra is kulcsszerepet töltenek be az átalakításban. A reformereknek azonban, Budapesten éppúgy, mint Kelet-Berlinben vagy Varsóban, nem sikerült kellő gyorsasággal előre haladniok a demokratizálásban: még a leginkább reformpártiakat is állandóan fékezték a konzervatívok, azok a lobbyk, amelyek az apparátus szociális érdekeit védelmezik. A demokratikus forradalom ugyanis a funkcionáriusok közül soknak szociális tragédiát jelent,, - írja a cikk. (folyt.)
1990. február 15., csütörtök 14:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|