|
|
|
|
Kárpáti Ferenc és Paskai László találkozója
|
1990. február 6., kedd - Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter
kedden hivatalában fogadta Paskai László bíboros prímás, esztergomi
érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét. A szívélyes,
megértő hangnemű találkozón elsősorban annak az esztergomi
szemináriumi épületnek a helyreállításáról volt szó, amely az elmúlt
évig az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli
hadseregcsoport rendelkezésére állt. A miniszter a kormány
megbízásából ígéretet tett a helyreállítás támogatására.
Felajánlotta, hogy a közeljövőben a néphadsereg építőipari
szakemberei felmérik az épület rekonstrukciójának lehetőségeit, s
elkészítik azokat a terveket, amelyek a műemlékvédelem
követelményeinek is megfelelve tartalmazzák a várható költségeket.
(MTI)
1990. február 6., kedd 12:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|