|
|
|
|
Párbeszéd a társadalmi nyilvánosságról az alternatív szervezetekkel (1. rész)
|
1989. január 25., szerda - A FIDESZ, a Baloldali Alternatíva Egyesülés (BAL), a Magyar Demokrata Fórum (MDF), az Új Márciusi Front (ÚMF) és a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság (BZSBT) egy-egy kéviselője találkozott szerdán fővárosi pártaktivistákkal az MSZMP Budapesti Bizottsága Politikai Propaganda és Művelődési Központjában.
A társadalmi nyilvánosságról és szervezeteik nyilvánosság-teremtési elképzeléseiről szóltak elöljáróban a szóvivők. Morvai László a BZSBT vezetőségének tagja kiemelte, hogy a társaság az eddigi előadássorozatokat januártól kerekasztal beszélgetésekkel váltotta fel, s ezeken az alternatív szervezetek mellett az MSZMP képviselői is részt vesznek. Az elsősorban népünk sorskérdéseivel foglalkozó sorozattal azt kívánják érzékeltetni, hogy a felmerülő problémákra egyetlen szervezet nem tud megoldásokat ajánlani - ez csak közös erővel lehetséges. Éppen ezért üdvözölték az Új Márciusi Front felhívásának szellemiségét, amelyben a kerekasztal-, a párbeszéd-jelleg uralkodik. Ifj. Fekete Gyula az MDF nevében elmondotta, hogy szervezetük egyelőre azt a koalíciós jelleget mutatja, amelyet meghirdettek, s amely a magyarság, illetve a demokrácia szolgálatán nyugszik. A BAL egyik fő célkitűzésének tekinti, hogy artikulálja és segítse nyilvánossághoz jutni azoknak a baloldali gondolkodású fiatalokból álló csoportoknak az érdekeit is, amelyek nehezebben tudnak hírt adni magukról - mondotta Márkus Péter, a BAL egyik szóvivője. Kövér László, a FIDESZ választmányának tagja azt hangsúlyozta, hogy az újságok alapján szélesnek és működőnek látszik a demokrácia, holott a valódi - a félelmektől vagy éppen a túlzott elvárásoktól nem torzult - közvélemény hangja még kevéssé hallható. A beszélgetés során kapott kérdésekre válaszolva elmondta, hogy például az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban rendőrök kérdezősködtek, kik a FIDESZ tagjai. Az ilyen eljárás nehezíti a törvényes ifjúsági szervezet működését. (folyt.köv.)
1989. január 25., szerda 20:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Saját és több ismerősöm nevében érdeklődöm, igaz-e, hogy a traiskircheni menekült tábort már bezárták, tehát nem fogadnak magyarokat, sem más nemzetiségűeket, illetve egész Ausztria területén nem fogadnak kivándorlókat, ideiglenesen sem. Azt szeretném még megtudni, hogy Európában hol vannak menekült táborok, mely országokban és városokban, ahol befogadnák a szocialista országokból menekülőket, ideiglenesen természetesen, míg tovább mennek. És még azt szeretném megkérdezni, hogy Kanada, Ausztrália és Egyesült Államokon kívül mely országokba lehet még kivándorolni?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|