|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Magyar jegyzék a román külügyminisztériumnak - A külügyi
szóvivő tájékoztatója (3. rész)
|
Kína törvényes képviselőjének a Kínai Népköztársaságot ismerjük el, Tajvant nem tekintjük külön államnak. Hazánk egyetértéssel nyugtázza Kína szuverenitásának kiteljesedését, azoknak a megállapodásoknak az alapján, amelyeket a Kínai Népköztársaság Nagy-Britanniával és Portugáliával kötött Hongkong és Macao státusáról és jövőjéről. Az ,,egy Kína,, elven nyugvó politika azonban nem zárja ki, hogy a Tajvannal létező gazdasági kapcsolatokat fejlesszük. Az utóbbi időben Tajvannal kiépült üzleti és idegenforgalmi, valamint egyéb kapcsolataink elősegítésére a Magyar Gazdasági Kamara és tajvani partnere megállapodást kötött kereskedelmi irodák kölcsönös működtetéséről. Továbbra is tartózkodunk azonban az olyan lépéstől, amely Tajvan független államként való elismerését jelentené, vagy amely államközi kapcsolatként lehetne értelmezni. E tekintetben követjük a világ országai döntő többségének gyakorlatát.
Herman János bejelentette azt is: Jeszenszky Géza külügyminiszter az Amerikai Államok Szervezetének főtitkárához hivatalos levelet juttatott el, amelyben kéri, hogy hazánk kapjon állandó megfigyelői státuszt a szervezetben. Állandó jelenlétünk a szervezetben hozzájárulhat ahhoz, hogy tovább erősítsük kapcsolatainkat az amerikai kontinens országaival. Mindehhez hozzátette, hogy az állandó jelenlét többletköltséggel nem jár.
A szóvivői tájékoztatón Gulyás András, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője vázolta a tárca sajtópolitikáját, kiemelve: a minisztériumot a nyitottság, az együttműködési készség és a bizalmi elv vezérli. (MTI)
1990. június 29., péntek 14:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|