|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai magyar szervezet felhívása a koppenhágai tanácskozáshoz
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. június 18. hétfő (MTI-tud) - A béke, a
stabilitás érdekében haladéktalanul nemzetközileg elfogadott
normákat kell kidolgozni a kisebbségek védelmére. Ezt hangsúlyozza
az Amerikai Magyar Emberi Jogi Alapítvány emlékirata, amelyet ezen a
héten terjesztenek a helsinki folyamat 35 országának az európai
együttműködés emberi dimenziójával foglalkozó koppenhágai
konferenciája elé.
A new york-i székhelyű szervezet, amely Tőkés László látogatása után legutóbb Sütő András amerikai és kanadai látogatását szervezte, felhívja a résztvevőket: dolgozzák ki a kisebbségi jogok védelmének állandó normáit, amelyek mind a nemzetiségi jogokat, mind a kormányok kötelezettségeit rögzítik. Emellett működőképes mechanizmusra van szükség, amely folyamatosan ellenőrzi a helsinki normák megtartását a folyamat valamennyi országában. Módot kell teremteni arra is, hogy rendkívüli helyzetekben, mint a márciusi, marosvásárhelyi események idején, haladéktalanul vizsgálóbizottságot küldhessenek a helyszínre.
Az alapítvány emlékiratához részletes dokumentációt mellékelt a az eltelt hánapok romániai eseményeiről, a kormány vezetőinek a nemzetiségi kérdésben tett kijelentéseiről, a marosvásárhelyi magyarellenes pogromról. Mellékelték a soviniszta román Vatra Romaneasca szervezet titkos dokumentumát is, amelyben az országnak a nemzetiségektől való teljes megtisztítását tűzi ki célul.
A június 5-29 között rendezett koppenhágai tanácskozáson e héten bizottságokban folytatódik a munka. Külön bizottság tárgyalja a kisebbségi kérdéseket az osztrák küldöttségvezető, Martin Vukovich nagykövet irányításával.+++
1990. június 18., hétfő 06:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|