|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - Hétfői ülésnap (2. rész)
|
Az Országgyűlés a megemlékező gondolatokat követően folytatta - hivatalos napirendjének megfelelően - az alkotmánymódosítás általános vitáját. A hétfő délelőttöt és a délután jó részét is igénybe vevő törvényjavaslat-tárgyalásban 26 hozzászólás hangzott el - beleértve a közben lezajlott ügyrendi vitát is, amelyben többen többször kértek szót.
Az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot elemezve a képviselők főként a köztársasági elnök megválasztásának módjáról, az MDF és az SZDSZ közötti megállapodásról, a nemzetiségek jogainak és parlamenti képviseletének garantálásáról, a konstruktív bizalmatlansági indítványról, az úgynevezett kétharmados szabályról, illetve a négyféle szavazási módról, valamint az egész törvényjavaslat terjedelméről és sürgősségének szükségességéről fejtették ki pro és kontra érveiket - csakúgy, mint egy héttel ezelőtt.
A hétfői megnyilatkozásokból új elemként emelhető ki, hogy két MDF-es képviselő - Palotás János és G. Nagyné Maczó Ágnes - is a közvetlen elnökválasztás mellett tette le, egyelőre szóban a voksát, illetve ugyancsak ketten foglalkoztak a köztársaság címerére és zászlajára tett javaslatokkal is.
A hosszúra nyúlt - átlagosan 15 perces - és a gondolatokat, álláspontokat többnyire ismétlő felszólalások hallatán valóban élénk vitát kiváltó ügyrendi javaslatot tett Torgyán József (FKgP frakcióvezető). Indítványozta: az elnök zárja le a vitát, sem az országnak, sem az Országgyűlésnek ugyanis nincs arra ideje, hogy érdektelen, felesleges felszólalásokat hallgassanak végig, mint ahogy arra sincs szükség, hogy mind a 386 képviselő hallassa a hangját. Ehhez a javaslathoz csatlakozott Kónya Imre (MDF frakcióvezető) annyiban módosítva azt: csak azokat hallgassák még meg, akiknek valóban módosító indítványuk van. Torgyán József, illetve Kónya Imre javaslaival az ellenzéki pártok természetesen nem értettek egyet, elemi jogaik csorbításának minősítették azokat. Ahogyan Tölgyessy Péter (SZDSZ frakcióvezető) fogalmazott: a Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról van szó, nem pedig a ,,cirokseprő adójáról,,. Szóba került az is: a házszabályt, avagy a Házbizottság állásfoglalását kell-e, célszerű-e figyelembe venni a javaslat elfogadtatása vagy elvetése érdekében.
Az ügyrendi vitát lezárva és a törvényjavaslat általános vitáját korlátozás nélkül folytatva még négyen kértek és kaptak szót. Ezután lezárult az alkotmánymódosítás általános vitája. A részletes vitát az illetékes bizottságnak a módosító indítványokkal kapcsolatos állásfoglalását követően, várhatóan a következő ülésen kezdik meg. (folyt. köv.)
1990. június 11., hétfő 16:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|