|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
4. számú gyorshír
------------------
|
Torgyán József és Pozsgay Imre az alkotmánymódosításról
1990. június 5., kedd - A Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója nevében Torgyán József képviselőcsoport-vezető érvelt a beterjesztett alkotmánymódosítás mellett. Hangsúlyozta: el kell dönteni végre, hogy Magyarországon parlamentáris demokráciát avagy prezidenciális rendszert kívánnak-e kiépíteni. A parlamentáris demokrácia kiépítése viszont már megkezdődött. Ennek szerves része a jelenlegi alkotmánymódosítás, benne az, hogy az államfőt a Parlament válassza meg, s az, hogy a kormányozhatóság érdekében változzék az úgynevezett kétharmados szabály. Torgyán József kitért a nemzetiségi jogok országgyűlési biztosának, mint új intézménynek a kérdésére is, kijelentve: ezt a megoldást csak átmenetileg tudják elfogadni azzal, hogy mielőbb megszülessék az új választójogi törvény.
Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője ellenben kételyeit sorolta az alkotmányozási folyamattal és magával az alkotmánymódosítási javaslattal szemben. Véleménye szerint a törvényjavaslat elfogadása mellett felsorakoztatott érvek egyike sem követeli meg az alkotmány ilyen generális átalakítását. Sokkal inkább amellett szólnak, hogy haladéktalanul és hosszú parlamenti gyötrelemre készülve az Országgyűlés fogjon hozzá egy új alkotmány kidolgozásához. Kifogásolta, hogy a törvényjavaslatot képviselők egy csoportja nyújtotta be, a kormány megint kimaradt, mintha vissza akarná terhelni az oly sokat emlegetett felelősségét a Parlamentre. Végezetül hangoztatta: az, hogy a nép közvetlenül választ köztársasági elnököt, s ily módon gyakorolja szuverenitását, semmiképp sem gyengíti sem a kormány hatalmát, sem a Parlament ellenőrző szerepét a végrehajtó hatalom fölött. A szocialisták véleménye szerint a benyújtott törvénytervezet nagyvonalú, felületes és átgondolatlan. (MTI)
1990. június 5., kedd 12:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|