|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - Csütörtöki ülésnap (2. rész)
|
Másfél nap elteltével, sokkal inkább ügyrendi és politikai szócsatában, semmint a konkrét törvényjavaslatról vitázva, az Országgyűlés - 266 egyetértő, 3 elutasító szavazattal, 27 tartózkodás mellett - elfogadta a földtörvény módosításáról szóló, s az állami ingatlanok elkótyavetyélését megakadályozó tervezetet.
A csütörtök délelőtt lezajlott általános vita mottójául Dénes Jánosnak (MDF) az a mondata szolgálhatna: ,,amennyire egyszerű volt mocsokká gyűrni a tulajdont, annál bonyolultabb ezt törvényesen, a kor szintjén, a világ erkölcsének megfelelően rendezni,,. Már ebből a megjegyzésből is kitűnt: szó volt az ülésteremben állami, termelőszövetkezeti, volt egyházi, jelenlegi tanácsi és leendő önkormányzati tulajdonról, egykori paraszti és polgári magántulajdonról.
A vita alaphangját mégis a Fidesz és elsősorban Orbán Viktor előző napon elhangzott hozzászólása adta meg - s ahogyan ők fogalmaztak -, a képviselők ma inkább az ő nézeteiket minősítették, semmint érveiket ellenérvekkel cáfolták volna. Mások pedig - miként az elnöklő Szabad György egyik kommentárjában erre is kitérve utalt - a konkrét témától eltérve szólaltak meg.
A Fidesz - amelynek véleményét ezúttal Ungár Klára, majd később Tirts Tamás fejtette ki ismételten - következetesen kiállt amellett, hogy a törvénymódosításra szellemét tekintve szükség van, ám benyújtott formájában, a módosító javaslatokkal együtt kezelhetetlen, ezért ismételten sürgette a teljes tulajdonkoncepciót a kormánytól.
Torgyán József, a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője arra figyelmeztetett: a közvélemény nem érti a vita lényegét, nem érti, hogy itt még nem a parasztság sok-sok sérelmét orvosló új földtörvény tárgyalásáról van szó, hanem olyan törvényjavaslatról, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben a privatizációs és a földtörvénnyel összefüggésben a Parlamentnek legyen még miről tárgyalnia. Idézett is egy levélből saját véleményének alátámasztására. Ám az Országgyűléshez, a képviselőkhöz érkező állampolgári levelek ismertetésétől Fodor István, a független képviselők megbízottja óva intett, viszont Kónya Imre, az MDF parlamenti csoportjának vezetője ,,megvédte,, a felszólalót azzal, hogy a közvéleményre igenis figyelni kell, különösen akkor, amikor a törvényhozás botladozik, s a képviselők előkészítés nélkül alkotnak törvényt. (folyt. köv.)
1990. május 31., csütörtök 17:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|