|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
RMDSZ kongresszus - délutáni vita (2.rész)
|
A vitában több felszólaló ismételten utalt a marosvásárhelyi eseményekre. Pillich László kolozsvári küldött szerint a tragédia ráébresztette őket, hogy érzelmi helyett értelmes politizálásra van szükség. Ennek érdekében munkastílusváltást sürgetett a szövetségben, amit, ahogyan fogalmazott: ,,odaillő emberekkel kell megvalósítani,,. Felhívta a küldötteket, hogy a kongresszus is tolmácsoljon köszönetet a külföldi segélyekért, köztük az önzetlen magyar támogatásokért.
Gálfalvi György marosvásárhelyi író a személyi kérdésekben is következetességre hívta fel a figyelmet. ,,Egyetlen politikai erő sem tehet nekünk olyan rosszat, mint az, ha következetlenek lennénk,, - mondta.
Szilágyi Zsolt a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének választmányi tagja sürgette, hogy a vezetésben kapjanak nagyobb szerepet a fiatalok, akiket még nem fertőzött meg a diktatúra régi szelleme. Kiélezettnek nevezte a fiatalok kivándorlása miatt bekövetkezett helyzetet. Szerinte a vezetésbe kerülő fiatalok munkája konsktruktív ötletekkel elősegítheti, hogy a jelenleginél vonzóbb jövőképet tárhassanak az ifjúság elé.
A vitát követően tájékoztatták a résztvevőket a Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárttal, illetve a Nemzeti Liberális Párttal folytatott tárgyalásokról, majd felolvasták a Magyar Demokrata Fórum üdvözletét.
Ezután a Maros megyei küldöttség javaslatára a kongresszus kitörő tapssal fogadta el azt a táviratot, amelyet az Egyesült Államokban gyógykezelésen levő Sütő Andrásnak küldtek. Ebben kifejezésre juttatták, mielőbbi gyógyulást és visszatérést kívánnak a neves írónak. ,,Nagy szükség van munkádra, visszavárunk ,, - hangzik az üzenet, amelyen kívül kongresszusi mappát is eljuttatnak Sütű Andrásnak - ebben a tanácskozás teljes anyagát küldik el részére.
Az esti órákban kezdődött a vita az alapszabály-tervezetről, az RMDSZ programjáról és a benyújtott határozatokról. Ezt követően választják meg a kongresszus vezetői szerveit és tisztségviselőit. +++
1990. április 22., vasárnap 19:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|