|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Kijelölte parlamenti frakciójának vezetőjét az FKgP
|
1990. április 18., szerda - Szerdán budapesti székházában
ülésezett a Független Kisgazdapárt parlamenti csoportja. A
tanácskozáson Torgyán József, a párt főügyésze személyében
megválasztották a frakció vezetőjét, és döntöttek arról, hogy a
koaliciós tárgyalások alakulásától függően Vörös Vincét, a párt
elnökét jelölik a Parlament alelnöki tisztére.
A párt díszvendégként meg akarja hívni a Parlament alakuló ülésére az 1944-es ideiglenes Nemzetgyűlés és az 1945-ös, valamint az 1947-es Országgyűlés még élő kisgazdapárti képviselőinek egy részét. A frakció ülésén felmerült Varga Béla, Kővágó József, Pártay Tivadar és Dessewffy Gyula neve is.
A frakció ülése alkalmából Torgyán József tájékoztatta az újságírókat. Egyebek között elmondotta: az eddigi álláspont szerint a kisgazdapárt mindenképpen szeretné a Parlament egyik alelnöki funkcióját megszerezni. Az állandó bizottságok közül pályáznak az állambiztonsági bizottság elnöki tisztségére; ez utóbbiból nem engednek, mivel úgy gondolják, hogy az MDF-nek van a legnagyobb esélye a miniszterelnöki és a köztársasági elnöki poszt betöltésére, s várható, hogy az SZDSZ - mint a második legnagyobb párt - adja majd a parlamenti elnököt. A Kisgazdapárt azért ragaszkodik az állambiztonsági bizottság elnöki tisztéhez, mert ha nem kapná meg, kimaradna a hatalom ellenőrzéséből, ez pedig - Torgyán József szerint - kenyértörésre vezetne. Határozottan igényt tartanak ezen felül a mezőgazdasági, valamint a jogi-igazságügyi parlamenti állandó bizottság elnöki funkciójára. (MTI)
1990. április 18., szerda 17:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|