|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Antall József nyilatkozata 1. rész
|
Bonn, 1989. november 29. szerda (MTI-tud.) - Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a magyar politika távlati céljaként a semleges státust jelölte meg abban a beszélgetésben, amelyet a Die Welt című napilap folytatott vele. A befolyásos újság szerdai számában közölte a beszélgetést. Az MDF elnöke hangsúlyozta: Magyarországnak semmiképpen sem szabad szovjetellenes politikát folytatnia. Ugyanakkor reméli, hogy az országban állomásozó szovjet fegyveres erők a kilencvenes évek első harmadában elhagyják az országot.
- Ez tovább javítaná Moszkvával való viszonyunkat - mondotta. - Az a célunk, hogy olyan jó kapcsolatokat alakítsunk ki a Szovjetunióval, mint Finnország és Ausztria. A Szovjetunió tehát nyugodt lehet, hogy Magyarország soha nem lesz szovjetellenes frontállam. Ha egészen függetlenek és szabadok leszünk, nem lesznek problémáink az orosz néppel és az orosz kultúrával. Ha kezünk szabad lesz, odanyújthatjuk a Szovjetunió népeinek. Mi reálpolitikusok vagyunk. Az MDF elnöke szerint Magyarországnak öt-nyolc évre van szüksége ahhoz, hogy a gazdasági és politikai reformok hatása érezhetővé váljék és pozitív eredményt hozzanak. Ez így lehet, ha az amerikai-szovjet és nyugat-európai-szovjet kapcsolatok olyan jók maradnak, mint amilyenek most, és nem rosszabodnak; ha a Szovjetunióban folytatódik a reformirányzat és Gorbacsov hatalmon marad, és feltéve, hogy a Szovjetunió nehéz gazdasági, szociális és nemzeti problémái nem vezetnek a moszkvai politika eltorzulására: ha tehát a Szovjetunuióban nem kerül sor egy Gorbacsovval szembeni ellenlökésre és ha a többi kelet-európai országban a reformfolyamat tovább halad, nem következik be destabilizáció. Az MDF elnöke megállapította, hogy a német kérdés ma egészen új távlatot kap és elsődleges jelentőségű kérdés lesz Európa számára. Antall József a beszélgetés során, amely ,,Magyarország ellenzéki vezetője szovjetbarát semlegességre törekszik,, címmel jelent meg, belpolitikai kérdésekről szólva elképzelhetőnek tartotta a Magyar Szocialista Párttal való koalíciót. Ennek feltételeként jelölte meg azonban azt, hogy elfogadja a pluralizmust, a demokráciát és az alkotmányt, és hogy valódi parlamenti párttá fejlődik. (folyt.)
1989. november 29., szerda 19:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|