|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ második közgyűlése (1. rész)
|
1989. október 27., péntek - Budapesten, a Gólyavárban pénteken megkezdődött a Szabad Demokraták Szövetségének második közgyűlése, amelyen az SZDSZ hozzávetőlegesen 6000 fős tagságát mintegy hatszáz küldött képviseli.
A tanácskozást Konrád György, az SZDSZ Tanácsának tagja nyitotta meg, összegezve a szövetség legfőbb céljait. Hangoztatta, hogy a szabad demokraták olyan Magyarországot szeretnének, ahol az élet félelemmentes, ahol az állampolgárok és közösségek jogait teljeskörűen respektálják. Az SZDSZ olyan országot szeretne, amelyben liberális versenyszabályok mérik a teljesítményeket a gazdaságban, a politikában és a művelődésben egyaránt, ugyanakkor azonban a versenyben hátraszorultakat nem rideg kiközösítés, hanem okos, figyelmes támogatás illeti meg. Konrád György a továbbiakban arról szólt, hogy az SZDSZ szeretné folytatni a magyar polgárság többszáz éves hagyományait, követni a liberális és szociális gondolatot, amely ebben az országban a nemzetet önmaga becsülésére képessé teszi. Magyarországnak helyet kell találnia Európában; a szűkebb és tágabb környezetben, Közép-Kelet-Európában és az egész kontinensen, végül pedig álmaink távolában, az Európai Egyesült Államokban - mutatott rá. A szónok a továbbiakban hangsúlyozta: Magyarországnak a későbbiekben a semlegesség és a teljes körű szuverenitás lehet a célja. Egyelőre azonban nem tudhatjuk, hogy mikor érkezik el az erre alkalmas pillanat. Ezután így folytatta: az SZDSZ pluralista demokráciát kíván, s a pluralista jegyeket önmagán belül is viseli, többféle irányzatot egyesítve. Ehhez a pluralista demokráciához hozzátartozik - mutatott rá -, hogy a pártok egymást kontrollálhassák, egyiknek se legyen hatalma a többi felett, és hogy az állampárt tradíciói újfajta retorikákkal ne újulhassanak meg. Végezetül arról szólt, hogy az átalakulás több évig tartó folyamat, amelyben minden pártnak és mozgalomnak, így az SZDSZ-nek is komoly tennivalói vannak. Az SZDSZ, mint tevékeny, kreatív kisebbség, eddig is részt vett ebben az átalakulási, tisztázási tevékenységben, s valószínűleg a jövőben is ilyen kreatív kisebbségként politizál majd. E kreatív kisebbség azonban programjával, eszméivel, amelyeket a többség elé tár, egy egész ország hangulatát befolyásolhatja, parlamentáris eszközökkel és polgári kezdeményezésekkel. (folyt.köv.)
1989. október 27., péntek 21:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|