|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-kongresszus
|
----------------- München, 1989. október 27. (SZER, A mai nap) - Ma délután 6 órakor kezdődik a Gólyavárban a Szabad Demokraták Szövetségének második országos kongresszusa. Délben az SZDSZ szóvivői sajtókonferenciát tartottak a Kossuth Klubban - erről Kasza László tudósít Budapestről: - A sajtókonferencián Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének szóvivője foglalta össze, hogy hogyan is ítéli meg pártja a jelenlegi magyar belpolitikai helyzetet. - Arról beszéltem, hogy nekünk már van programunk, tehát nem programot készítünk, de nyilván a mai helyzetben - ami már megváltozott a márciusi állapothoz képest - új helyzetértékelésre is szükség van. Mi úgy ítéljük meg, hogy a demokratizálás, a békés átmenet többé-kevésbé eredeti elképzeléseink szerint halad előre - és ennek nagyon örülünk -, de vannak olyan destabilizáló elemek, amelyekről most érdemes beszélni, és ehhez kapcsolódóan mindenféle javaslatokat megpróbálunk. Az a véleményünk természetesen, hogy nem egy népszavazási kezdeményezés a destabilizálóbb, hanem az olyan elemek, mint a Magyar Szocialista Munkáspárt átalakulása, amelyik úgy tűnik, nem az eredeti elképzelések szerint halad előre, nem túl sikeres az MSZP szervezése. Destabilizáló elemnek gondoljuk azt, hogy a kormányzat éppen a Magyar Szocialista Párt választási előkészületei jegyében tartózkodik minden olyan határozati intézkedéstől, ami a választási eredményeket esetleg kedvezőtlenül befolyásolná. (folyt.)
1989. október 27., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|