|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország - nemzetközi visszhang (8. rész)
|
Ezt a következtetését a londoni lap tudósítója a tömeggyűlésen felbukkant jelszavakkal - ,,Függetlenséget ,, , ,,Ruszkik haza ,, , ,,Soha többé kommunizmust ,, - illusztrálja. Prágában a csehszlovák pártlap, a Rudé Právo ezt fejtegette kedden: már a magyar rádió hétfő reggeli kommentárjának éles szovjetellenes kitételei sem arról tanúskodtak, hogy október 23-ika valóban a nemzeti megbékélés napja lesz, ahogyan arra a magyar parlament, valamint az MSZP és a többi párt felszólított. A Rudé Právo szerint ,,az évforduló értékelését teljes mértékben az ellenzék befolyásolta, amely nem hagyta a közvéleményt kétségekben afelől: hogyan is képzeli a nemzeti megbékélést,,. Az újság megjegyezte, hogy sem a Köztársaság téri pártház huszonhárom védőjének alattomos agyonlövetéséről,, , sem pedig az ellenforradalmi csoportok lincseléseiről nem emlékeztek meg Budapesten. A Rudé Právo szerint ,,szokatlan ünnepi külsőségek közepette,, hirdették ki a törvényt, amellyel ,,déli szomszédunk visszatér a Magyar Köztársaság elnevezéshez,,. ,,Szűrös Mátyás külön kiemelte az 1956 októberi népfelkelés és nemzeti függetlenségi mozgalom történelmi inspirációját, de egy szóval sem említette az események ellenforradalmi összefüggéseit,, - olvasható a csehszlovák pártlap beszámolójában. A Rudé Právo e helyütt megjegyzi: ,,A Magyar Köztársaság állítólag felelősséget vállal a köztársaságon kívül élő magyarok sorsáért, tehát felelősséget más szuverén államok polgáraiért is,,. Neheztelését a lap itt felkiáltójellel érzékelteti. +++
1989. október 24., kedd 12:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|