|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
A szabad demokraták nyilatkozata az országgyűlési eseményekről (1. rész)
|
1989. október 20., péntek - A Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivőinek megbízásából Haraszti Miklós pénteken a következő nyilatkozatot adta az MTI-nek:
A Szabad Demokraták Szövetsége megnyugvással veszi tudomásul, hogy az Országgyűlés elnapolta az elnökválasztás időpontjáról tervezett vitát, határozott a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséről, és úgy rendelkezett, hogy munkahelyeken nem működhetnek pártszervezetek. Ezek a döntések felcsillantják a reményt, hogy az elmúlt hetek bizonytalanságai és a legutolsó napok néha hisztérikus hangulatkeltései után a kormányzópárt, a kormány és a törvényhozás magatartásában felülkerekedik a józan megfontoltság és a jövőnk iránti felelősségérzet. A Parlament október 17. és 20. közötti ülésén politikai válság tetőzött. A válság be sem következett volna, ha az MSZMP a háromoldalú tárgyalásokon nem kényszerít rá az ellenzék egy részére egy elégtelen, s a társadalom előtt nem igazolható megállapodást. A válság nem mérgesedett volna el, ha az MSZMP utódpártja nem a legutolsó pillanatban, s csupán a 200 ezer, népszavazást kérő állampolgár nyomásának engedve szánja rá magát az elkerülhetetlen engedményekre. Reméljük azonban, hogy valódi fordulat kezdődött el, és nem folytatódnak a kapkodó manőverek. A politikai válságból van kiút. Mindenekelőtt meg kell rendezni a népszavazást. A nép kinyilvánította, hogy részt akar venni a demokrácia megteremtésében. Veszélyes játék volna semmibe venni a kinyilvánított közakaratot. Döntsön a nép arról a két kérdésről, amely még mindig nyitva van: vagyis az MSZMP utódpártjának vagyonáról, és arról, mikor legyen az elnökválasztás, a szabad választások előtt vagy utána. A másik két kérdésben pedig erősítse meg a népszavazás a Parlament döntését. Feltétlenül szükség van erre a legfőbb megerősítésre, hiszen a Munkásőrség felszámolása és a munkahelyi pártszervezetek megszüntetése jelentős politikai ellenállásba ütközik egy nem túlzottan népes, de még hatalommal rendelkező rétegnél. A népszavazással párhuzamosan szükség lesz további lépésekre is, hogy végre létrejöjjön az a politikai egyetértés, amely biztosíthatja a nyugodt, rendezett körülményeket a szabad országgyűlési választásokig. (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 16:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|