|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (7. rész)
|
A képviselőnő - aki csatlakozott a Szabad Demokraták Szövetségéhez - azzal indokolta álláspontját, hogy a köztársasági elnök megválasztása már a szabad választások után összeülő Országgyűlés feladata lenne, ezért ellenezte e magas állami tisztség népszavazás útján történő betöltését. Balla Éva indítványa mindössze 11 támogató szavazatot kapott a Parlamenttől. A korábbi viták alkalmával már nagy visszhangot váltott ki Südi Bertalannak az a javaslata, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez is interpellálhassanak a képviselők. Ez a javaslat a képviselő többszöri felvetése ellenére sem szerezte meg a jogi bizottság támogatását, s az igazságügyminiszter sem támogatta. Ennek ellenére Südi Bertalan ragaszkodott módosító indítványához, amely végül a szavazás során mindössze 39 támogató szavazatot kapott. A szavazás menetét némileg megakasztotta Mándity Marin módosító indítványa. Az írásban már korábban szétosztott javaslatához képest ugyanis a képviselő újabb szövegtervet dolgozott ki, s azt szétosztotta képviselőtársai között. Így az Országgyűlésnek először arról kellett szavaznia, eltekint-e ez esteben az indítvány bizottsági vitájától. Miután a Parlament beleegyezett ebbe a megoldásba - s az igazságügyi tárca vezetője is támogatta Mándity képviselő új verzióját -, szavazásra tették fel az indítványt, amelyet végül 299 képviselő támogatásával elfogadtak. Így az alkotmányba is bekerül: a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a néphatalomnak; államalkotó tényezők. Továbbá: a Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvi oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát. A módosító indítványok sokaságáról hozott határozatok után az elnöklő Fodor István feltette a törvényjavaslat sorsát véglegesen eldöntő kötelező kérdést: a már elfogadott módosításokkal általánosságában és részleteiben is elfogadja-e a testület az alkotmánymódosítás törvényjavaslatát. Az Országgyűlés 333 igenlő válasszal, 5 ellenében, 8 tartózkodással törvényerőre emelte az alaptörvény módosításának tervezetét. (folyt.köv.)
1989. október 18., szerda 16:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|