|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF felhívása
|
---------------- München, 1989. október 17. (SZER, Magyar híradó) - Tegnap este a Szabad Demokraták Szövetsége II. kerületi klubjában bemutatkozott a Magyar Demokrata Fórum Szabadelvű Köre. Az eseményről Szilágyi Sándor küldött jelentést: Igen tanulságos, civakodó közéletünkkel ellentétben üdítően jó légkörű vitaest volt tegnap este a II. kerületi SZDSZ Pusztaszeri úti klubjában. Nagy kár, hogy csak kevesen, mintegy negyvenen hallhatták. Először a házigazda, Zempléni Ferenc felolvasta a Magyar Demokrata Fórum Szabadelvű Körének felhívását, mely a Világ című lap múlt heti számában jelent meg. A Szabadelvű Kör az MDF vezetésének demokratizálását szorgalmazza és vitába száll az MDF hivatalosnak nevezhető, úgynevezett harmadik utas ideológiájával. Az egyik meghívott vendég, egy közgazdász-kutató elmondta, a Kör azért utasítja el a harmadik utat, mert ez többek között gazdasági bezárkózást, az adósságoknak vagy gyorsított visszafizetését, vagy a törlesztés megtagadását jelentené. Hogy ez hova vezetne, elég, ha megnevezzük a két lehetőség eddigi megszemélyesítőit: Ceausescu és Castro elvtársakat. A másik vendég, Haraszti Ákos mérnök azt hangsúlyozta, hogy bár sok a hasonlóság az MDF Szabadelvű Köre és az SZDSZ programja között, a különbségek is fontosak. A Szabadelvű Kör a piacgazdaságot, az európaiságot a nemzet javát szolgáló eszköznek, nem pedig öncélnak tartja. Krasznai Zoltán ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a Kör szerint Magyarországon nemcsak civilizációs és rendszerválság van, hanem egyúttal a nemzet egésze van válságban. És hogy bár a Kör is elfogadja az emberi jogok eszmekincsét, legalább ennyire fontosnak tartja a nemzeti önrendelkezést is, különösen a határainkon élő magyarság önrendelkezését. Mindezekről a kérdésekről az SZDSZ nemigen beszél - mondták a vendégek. A Magyar Demokrata Fórum Szabadelvű Köre az MDF közelgő országos gyűlésén kívánja előterjeszteni nézeteit a platformszabadság jegyében. (folyt.)
1989. október 17., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|