|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Október Párt nyilatkozata
|
---------------------------------- München, 1989. október 13. (SZER, Késő esti mai nap) - A parlamenti választások időpontjának közeledése nyilatkozat kiadására késztette a Magyar október Párt képviselőtestületét. Most felolvassuk a közleményt: "Az MSZMP-MSZP kongresszus tapasztalait értékelve arra a következtetésre jutottunk, hogy a 40 éven keresztül uralkodó állampárt görcsösen ragaszkodik hatalmához és nem kívánja alapvetően megváltoztatni azt a politikai rendszert, amely az országot romlásba vitte. Korrumpálással és manipulációval igyekszik megosztani és egymás ellen fordítani az ellenzéket. Ezért az országgyűlési választások közeledtével arra szólítjuk fel a részt venni kívánó szervezeteket, egységbe tömörülve küzdjenek az erőszakos hatalom ellen, létesüljön antikommunista koalíció, legyen a választás egyértelműen igen, vagy nem. Kérünk minden demokratikus erőt, segítsen megteremteni a lehetőséget Magyarország újbóli felvirágoztatására. A Magyar Október Párt kész minden ilyen kezdeményezéshez csatlakozni, és erejéhez mérten igyekszik elősegíteni a koalíció megszületését. Várjuk a demokratikus erők egységét kívánó szervezetek képviselőit irodánkban: Budapest 1051 Nádor-Münnich Ferenc út 19. II. emelet 4. A Magyar Október Párt képviselőtestülete nevében dr. Krassó György, Turcsány Sándor, Keszthelyi Zsolt, Dobos Judit." +++
1989. október 13., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|