|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Eseménynaptár
|
------------- München, 1989. október 13. (SZER, Magyar híradó) - Eseménaptárunk a következő programokat kínálja: - Találkozó és megbeszélés a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége együttműködésének szükségességéről. A demokrata találkozót az MDF és az SZDSZ egyes tagjai hívták össze holnap, szombaton reggel 9 órára a Kőbányai Úttörőházba, Budapest, X. kerület Előd utca 1. 11-es terem. - Holnap délelőtt 10 órától folytatódik és egész szombat-vasárnap tart a ma este ünnepélyesen megnyitott Fidesz-kongresszus a Budapesti Műszaki Egyetem K-épületében, az Auditórium Maximomban. Műegyetem rakpart 1-3. - A Demokrata Fórum országos tanácskozása az önkormányzatról holnap 10 órától 16 óráig tart Tiszaugban a klubkönyvtárban. Téma: Az elsorvasztott falvak helyzete. Vitaindító előadást tart Für Lajos, az MDF elnökségének tagja, a tanácskozást Lezsák Sándor vezeti. - A Független Kisgazdapárt és a Szabad Demokraták Szövetsége helyi szervezetei holnap délután 3 órakor Százhalombattán kopjafát állítanak az 1956-os forradalom mártírjainak. +++
1989. október 13., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|