|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós és Franz Vranitzky megbeszélései (3. rész)
|
Németh Miklós elmondta azt is, hogy az erőműépítés felfüggesztése tekintetében az osztrák kormány lényegesen megértőbb, mint a csehszlovák tárgyalófél. Ezt bizonyítja, hogy a legfontosabb kérdéseket érintő megállapodás már májusban megszületett, s így a mostani megbeszéléseken csupán néhány percet szenteltek ennek a kérdéskörnek. A világkiállítással kapcsolatban a magyar miniszterelnök arról tájékoztatott: a magyar kormány ez ügyben már állást foglalt. Leszögezte, hogy egyetért a világkiállítás megrendezésével, azonosul annak politikai céljaival. Ennek megfelelően terjeszti novemberben a kormány javaslatát a Parlament elé. Németh Miklós szerint a világkiállításról sok valótlan információ is napvilágot lát a nemzetközi sajtóban. A lényeg az, hogy a magyar kormány már elkötelezte magát a világkiállítás mellett, s ez tükröződni fog a Parlament elé terjesztendő javaslatában is. Amennyiben pedig Magyarország és Ausztria megkapja a rendezési jogot, a két kormánynak erősítenie kell együttműködését a rendezésben. A továbbiakban Németh Miklós szólt arról, hogy a Magyar Szocialista Párt baloldali értékbázison szerveződik újjá, magáénak vallja a szociáldemokrata, a szocialista és bizonyos reformkommunista értékeket, ezekre támaszkodik. Az új párt nemzetközi kapcsolatait ennek megfelelően kívánja alakítani kétoldalú alapon az Osztrák Szocialista Párttal és nemzetközi téren a Szocialista Internacionáléval. A magyar kormányfő szerint azonban nem elsősorban azzal kell most foglalkozni, hogy mi a szocializmus, illetve a kapitalizmus. Ez a hitvita ugyanis sehova sem vezet. Az az új az MSZP-ben, hogy szakít az ideológiai dogmákkal, nem azokból vezeti le gyakorlatát, hanem fordítva, a gyakorlatból igyekszik általánosítani. Vajon mindez már úgy értékelhető, hogy az Osztrák Szocialista Párt és az MSZP testvérpártok? - kérdezte a sajtótájékoztatón a Rádió munkatársa. Németh Miklós úgy vélekedett, hogy erre végleges választ csak a tettek és a cselekedetek alapján lehet megadni. A szándék azonban mindkét félben megvan. Az elhangzottakat Franz Vranitzky azzal egészítette ki, hogy ,,a testvérséghez közös szülők szükségesek. De az is elképzelhető, hogy valaki testvéréül választja a másikat, ám ehhez idő kell, s feltétele az alapos és kölcsönös megismerés.,, (folyt.köv.)
1989. október 12., csütörtök 17:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|