|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
- Magyar vonatkozású hírek - 1. folyt.
|
Nem történt olyasmi, ami egyértelművé tette volna, hogy megszűnt volna az állampárti státusza a volt MSZMP-nek - új nevén a Magyar Szocialista Pártnak. Azokban az alapvető kérdésekben, amelyek bizonyíthatták volna, hogy tényleg következetesen leszámol a múltjával - nem számolt le -, mondta Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének szóvivője. X X X A brit konzervatív párt elnöke a magyarországi és lengyelországi eseményekre utalva kifejtette: a demokrácia erősödésének vagyunk tanúi Kelet-Európában. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna ez a folyamat. X X X A bukaresti rádió - Magyarország nevének említése nélkül - bírálta az olyan próbálkozásokat, mint egy kommunista párt reformpárttá alakítása. A Román Kommunista Párt szerint rendkívül bomlasztó, ha egy kommunista párt feladja forradalmi jellegét. X X X A magyar kormány mondja fel a románokkal kötött, a kettős állampolgárságról aláírt egyezményt - követeli Némeht Miklós miniszterelnökhöz írt levelében a békéscsabai Erdélyi Kör. A szervezet tiltakozik az ellen, hogy a Magyarországra érkező és letelepedni szándékozó magyarokat menekültnek nyilvánítsák. Az Erdélyi Kör úgy látja, hogy a menekülni kényszerülők ügyeinek intézésére szolgáló jogszabályok, rendelkezések áttekinthetetlenek, sőt hozzáférhetetlenek. A román határőrök a menekülni kényszerülők üldözése közben rendszeresen megsértik a magyar határokat, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a román vezetők katonai agressziót kilátásba helyező nyilatkozatait sem - szögezi le a békéscsabai Erdélyi Kör levele. X X X (folyt.)
1989. október 11., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|