|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
- MSZMP kongresszus - 2. folyt.
|
És volt Németh Miklósnak egy nagyon érdekes - mondjuk gyakorlati politológus szempontjából döntő mondata - mégpedig az, hogy nekünk nem az számít, hogy hány párttagunk van, hanem az, hogy hány feladatot fog kapni a párt a választásokon. Úgyhogy ez a pragmatikus hozzáállás bizony nem igen volt osztott mások által. Ugye a további szónokok a maguk parókiális érdekeiket mondogatták. - Tehát akadtak a régi típusú pártnak is szószólói? - Hát ezek közül a leglátványosabb volt, amit én úgy hívnék, hogy Berecz János hattyúdala, vagy nyilvánosan harakirije -, mert ő két és fél percet kért egy nagyon-nagyon feszült, tőmondatokkal elmondott szöveghez, amiről azt mondta, hogy kérem én a mai napig is vallom, hogy reformkommunista vagyok és itt döntenünk kell, hogy itt reformkommunisták fognak-e pártot, vagy a jövőben csinálni dolgokat, vagy azok, akik magukat csak reformereknek nevezik. És ugyanakkor megértéssel nyilatkozott mondjuk olajágat nyújtva Nyers Rezső felé. De teljesen nyilvánvaló volt, hogy támadásról volt szó. Teljesen a Pozsgay-Németh-vonal ellen állt ki. Közben persze az is kiderült, hogy Berecz János követői sorban elhagyták őt, és hát bizony éppen most a népi demokratikus platformban bújkálnak - legalábbis ez a mende-monda a kongresszusi küldöttek között. - Most Nyers Rezső szerepe mintha egy kicsit tisztázatlan lenne, mert elhangzott a konferencia elején, hogy talán ő mégis a Grószék felé tartott, illetve nem tartozik egyértelműen a Pozsgay-Németh- vonalhoz, de ugyanakkor nem tartozik a konzervatívok közé sem? (folyt.)
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|