|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - jugoszláv visszhang (1.rész)
|
Belgrád, 1989. október 7. szombat (MTI-tud) - A szombati jugoszláv újságok első oldalon, az egyik vezető nemzetközi témaként tudósítottak az MSZMP kongresszusáról.
A kongresszusnak le kell raknia egy minőségileg új, a sztálinizmussal szakító baloldali párt alapjait - hangsúlyozta a Nyers Rezső fényképével illusztrált, ,,Az MSZMP gyökeres megújulása,, főcímmel közölt budapesti tudósításában a ljubljanai Delo. Idézte Nyers Rezső, Grósz Károly és Pozsgay Imre beszédének legfőbb megállapításait. ,,Az MSZMP betöltötte történelmi szerepét. Eljött az idő az új párt létrehozására, az állami helyett a demokratikus szocializmus megteremtésére,, - emelte ki beszámolójának címében a Dnevnik. A Tanjug közölte Pozsgay Imrének a hírügynökség részére adott nyilatkozatát. Kiemelte a politikus megállapítását: ,,Azt hiszem, hogy mindenképpen új párt jön létre. Nem félek attól, hogy a reformirányzat vereséget szenved. Azt várom, hogy egy olyan baloldali szocialista párt alakul, amely teljesen szakít a sztálinizmussal és annak olyan eszmei normáival, mint a proletárdiktatúra és a demokratikus centralizmus,,. ,,Az MSZMP történelmi szerepének végére ért. Utódjának a nép pártjának kell lennie,, - állapította meg az újvidéki tv kommentárja. A belgrádi Politika három hasábos fő címe így hangzott: ,,Megkezdődött az MSZMP XIV. kongresszusa - A kommunisták erősen megosztottak - Fenyegetések érvek helyett - A KB nem fogadta el Grósz beszédét - A konzervatívok, a mérsékeltek, a dogmatikusok és a reformerek kompromisszum nélkül forgatják kardjukat - Nagy vágyak és kis lehetőségek,,. A beszámolót Grósz Károly és Németh Miklós fényképe illusztrálta. A lap külön keretben, csupa vastagbetűs szedéssel idézte Pozsgay Imre szavait: ,,Új párt alakul,,. (folyt.)
1989. október 7., szombat 10:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|