|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - hírügynökségi visszhangok - 1
|
1989. október 7. szombat (MTI-AFP/AP/EFE/Reuter/UPI) - A nagy nyugati hírügynökségek óvatosan fogalmaznak az MSZMP kongresszusának első munkanapját értékelő jelentéseikben a tanácskozás kimenetelét illetően, de a legtöbb tudósítás szerint egyelőre a reformszárny látszik erősebbnek.
A kommentárok hangsúlyozzák, hogy már az első napon élesen kirajzolódott az egymással szemben álló két fő irányvonal: az egyik oldalon a teljesen új pártot követelő reformisták, a másikon a pártot megújítani, de bizonyos folytonosságot fenntartani szándékozó szárny. A hírügynökségek az előbbi irányvonal vezetőjének Pozsgay Imrét, az utóbbi irányítójának pedig Grósz Károlyt tartják. Szinte minden elemzés egyetért abban, hogy Nyers Rezső a két irányvonal között áll és igyekszik áthidalni az ellentéteket. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint Nyers Rezső már megkapta a küldöttek több mint ötven százalékának támogatását az elnöki jelöltséghez. A UPI amerikai hirügynökség - a többi értékeléstől eltérően - a reformszárny egyértelmű vereségének tartja az ügyrendi szavazások eredményét. A hírügynökség Völgyes Iván nebraskai egyetemi professzor véleményét idézi. A professzor, akit ismert magyar-szakértőnek nevez a hírügynökség, azt mondta a UPI tudósítójának, hogy az eddigi szavazások ,,teljesen lesújtóak,, voltak a reformerek számára, és ,,Pozsgaynak nincs más lehetősége, csak a szakítás,,. Figyelemre méltó, hogy ezt az idézetet leszámítva a hírügynökségek szinte egy szót sem írnak a pártszakadás lehetőségéről, amit pedig a kongresszusi előzetesek gyakorlatilag kész tényként kezeltek.+++
1989. október 7., szombat 08:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|