|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Kongresszus - hírügynökségi visszhang - 3
|
Budapest, 1989. október 6. péntek (DPA/AFP/AP/Reuter/APA/TASZSZ) - Hírügynökségek péntek délutáni beszámolóikban megállapították, hogy az MSZMP kongresszusán eddig elhangzottak alaphangját jól jellemezte a szónoki emelvény felett látható jelszó, amely demokráciát, jogállamot és szocializmust sürgetett. Ám egyidejűleg teljesen világosan megmutatkoztak a párt vezetői közötti véleményeltérések azzal kapcsolatban, hogy meddig mehetnek el a reformokkal. Mint a jelentésekben kiemelték, Nyers Rezső pártelnök, Grósz Károly főtitkár és Pozsgay Imre elnökségi tag egyaránt elítélte a sztálini utat és demokratikus megujulást szorgalmazott. Ám már a három szónoklat is tükrözte az eltérő politikai elképzeléseket. A nagy nemzetközi hírügynökségek bőségesen idéztek az előadói beszédekből és a TASZSZ is hosszú, tárgyszerű beszámolót szentelt az elhangzottaknak.
Az AP a liberális és az ortodox kommunisták összecsapásaként értékelte a ,,történelmi pártkongresszus,, nyitónapjának vitáját. Az AFP szerint a reformerek már az első napon támadásba lendültek, de a konzervatívok még nem mondták ki az utolsó szót. A francia hírügynökség szakértőkre hivatkozva tudni vélte, hogy az általában konzervatívnak tartott főtitkár távozása után esetleg Berecz János áll a konzervatívok élére. A DPA, amely egyik beszámolójának ,,Bizonytalanság, véleménykülönbségek, halogatás,, címet adta, a délelőtt lezajlott ügyrendi vitát illetően kiemelte, hogy a kommunista mozgalom történetében először a kongresszuson a KB-tagok közül csak a küldötté megválasztottak rendelkeznek szavazati joggal. A nyugatnémet hírügynökség ebben annak jelét látta, hogy távol próbálják tartani a konzervatív és ortodox erőket a reform-vonalat meghatározó szavazástól. Az érdeklődést tükrözte, hogy több hírügynökség háttéranyagokat is adott a kongresszus ürügyén. A Reuter például a gazdasági helyzetet elemezve megállapította, hogy első pillantásra a magyar gazdaság állapota elviselhetőnek tűnik, de a látszat csal. A brit hírügynökség megjegyezte azt is, hogy a Nyugaton elterjedt véleményektől eltérően az MSZMP korántsem olyan radikális, hogy a szabadversenyt hirdető kapitalizmussal akarná felváltani az állami ellenőrzésen alapuló gazdasági rendszert. Az AP kitért arra is, hogy az utóbbi hónapokban Magyarország gyakran megelőzte a reformokban Lengyelországot, de míg Varsó gondosan ügyelt szövetségeseinek érzékenységére, Budapest liberális politikájával elidegenítette az NDK-t, Romániát és Csehszlovákiát. +++
1989. október 6., péntek 20:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|