|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
A Beszélő legújabb száma
|
München, 1989. október 4. (SZER, Kommentár nélkül) - A Szabad Európa Rádió dokumentum műsora. - Köszöntöm Önöket, a mikrofonnál Gordon Tamás. Ismét közeleg egy dátum, amely állásfoglalásra késztet. Az ellenzék, vagyis az ország lakosságának többsége tudja, mit kezdjen október 23-ikával. A hatalom, a kisebbség viszont nem. Illetve nagyon is. Az eddigi folyamatos hátrálásának úgy tűnik vannak határai, a póznák le vannak tűzve: nemzeti megbékélés igen, nemzeti ünnep nem. Az Október 23-ika Bizottság közzétette állásfoglalását: - Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar és európai történelem kiemelkedő eseménye. Idén 33 év után először nyílik lehetőség arra, hogy a nemzet méltó módon ünnepeljen. Az Október 23-ika Bizottságba tömörült független szervezetek a megemlékezésekkel kapcsolatban az alábbiakat jelentik ki: A leghatározottabban elítéljük az 1956. november 4-ikei szovjet katonai beavatkozást, az azt követő, hazánk történelmében példátlan, véres és tömeges megtorlást. Továbbra is határozottan követeljük, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa piros betűs nemzeti ünneppé, munkaszüneti nappá október 23-ikát. Az MSZMP a március 15-ikei és június 16-ikai sikertelen próbálkozása után október 23-ikával kapcsolatban is a nemzeti megbékélés jelszavát hangoztatja. Véleményünk szerint ez nem szolgál mást, mint az MSZMP 1956 utáni szégyenteljes szerepének, mai hatalomátmentési törekvéseinek elkendőzését. A tényleges nemzeti megbékélés a hatalom mai birtokosainak a politikai, gazdasági kiváltságairól való lemondását, a valódi demokrácia megteremtését jelenti, s nem egy-egy történelmi dátumhoz kapcsolódik. Budapest, 1989. szeptember 25-ikén. Az Október 23-ika Bizottság. (folyt.)
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|