|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
- MSZMP-szakadás 1. folyt.
|
Az esélyeket illetően már bizonytalanabbak a vélemények. Egyes nyugati szakértők szerint a reformszárny valószínűleg el tudja érni, hogy a megújult párt szakítson a marxista ideológiával, és olyan mérsékelt középbaloldai szocialista párt legyen a jövőben, amely a nyugat-európai szocialista értékekre támaszkodik. Az idézett szakértők ugyanakkor sietve hozzáteszik: ennek bekövetkezését nem lehet 100 százalékosan biztosra venni, mert nem tudni, különösen vidéken, hogy mekkora támogatásra számíthatnak a konzervatívok. Nem vitatott, hogy az ország legnépszerűbb politikusa, Pozsgay Imre államminiszter és Németh Miklós kormányfő a reformisták vezető egyéniségei közé számít. Valahol középen helyezkedik el Nyers Rezső pártelnök, tőle balra foglal helyet Grósz Károly főtitkár és Berecz János. Az utóbbi egyébként kijelentette, hogy az általa képviselt Szövetség (sic ) az MSZMP megújulásáért elhatárolja magát az úgynevezett reformanarchistáktól. A baloldal, szélsőbalodal a legutolsó napokban is szervezkedett. A hét végén megalakult 15, magát szocialistának valló szervezet és az MSZMP-platform marxista tömörülése. Szerintük Magyarországon veszélybe került az általuk szocialistának tartott rendszer, és a keleti blokkon belül valós veszéllyé vált Magyarország elszigetelődése. Az ugyancsak frissen alakult Kádár János Társaság pedig 23 reformpolitikus, köztük Pozsgay Imre, Németh Miklós és Horn Gyula külügyminiszter kizárását követeli a pártból. Az említettek szerintük megbízhatatlan személyek, kommunistaellenes revansista politikájukkal nemcsak a Magyar Népköztársaságnak, hanem szövetségeseinek is kárt okoznak. Jelöltjeik: Grósz, Berecz és az egykori Kádár-titkár, Ribánszky Róbert. (folyt.)
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|