|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Az MTI és a Magyar Hírlap kérdései Németh Miklós miniszterelnökhöz (7. rész)
|
Még egy lényeges dolog: meg kell szabadulnunk azoktól a személyektől, akiket különböző korrupciós vagy egyéb bűnök terhelnek, illetve a programmal nem értenek egyet. Végül, de nem utolsósorban: az új párt ne legyen világnézeti párt. A pártot a cselekvési program integrálja, vagyis világnézeti szempontból a teljes tolerancia híve vagyok a párton belül is. x Mi lesz a kongresszuson: egység vagy szakadás? - Én nem a szakadás és nem az egység, hanem a radikális megújulás híve vagyok. Meggyőződésem, hogy csak ez állíthatja meg a párt - utóbbi évben feltartóztathatatlannak tűnő - presztizsvesztését. A megújulás kérlelhetetlen híve vagyok és ezzel nem vagyok egyedül. Ha a megújuláshoz szakadni kell, azzal is szembe kell néznünk. A megújulás közben kell megválni azoktól, akik nem képesek ennek az útnak a megtételére, vagy ezt nem is akarják. Én az elvtelen kiegyezések nélküli megújulásnak adok esélyt a ,,kőkonzervatívok,, kiválásával, a következetes reformerők győzelmével. Magam ennek az esélynek a valóra váltására törekszem. x Mi kell a megújuláshoz? - Mindenekelőtt olyan elvi deklaráció szükséges, amely egyértelművé teszi, hogy ez a párt független, demokratikus Magyarországot akar; amely a politikában, a gazdaságban és a társadalomban egyaránt megkezdi a felzárkózást Európához. Belülről pedig olyan típusú polgárosodást ösztönöz, amely piacgazdasággal, önkormányzattal azt az embertípust, azt a szabad polgárt alakítja ki, aki a magyar történelem során eddig csak a periférián jelent meg. x Hogyan vélekedik a párt nevének megváltoztatásáról? - Ha van új tartalom, új szervezet és új vezetés, akkor természetes az új név is. Ha csak a név változik, akkor persze ez nem más, mint a cégtábla átfestése. Ha létrejön az új tartalmú szervezet, azt különböző nevek fejezhetik ki. Én elképzelhetőnek tartom a Magyarországi Szocialista Párt, vagy a Magyarországi Szocialisták Demokratikus Uniója elnevezést. De ha felmerül jobb, azt is el tudom fogadni. x És mi lesz a múlt értékelésével? - Erről még sokat fogunk vitatkozni a kongresszuson is, azután is, a pártokban is, a társadalomban is. Azt már most ki kell jelentenünk, hogy az új pártnak el kell ítélnie a bürokratikus szocializmus minden történelmi válfaját, mert ezekben a szocializmus mindig elvetélt, vagyis eddig alkalma sem volt arra, hogy megszülessen. (folyt.köv.)
1989. október 4., szerda 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|