|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Az MTI és a Magyar Hírlap kérdései Németh Miklós miniszterelnökhöz (6. rész)
|
Hozzátenném: mindezek a változások egy olyan időszakban mentek végbe, amelyre a rendkívül intenzív törvényelőkészítés és törvényalkotás jellemző (1988 novemberétől a mostani szeptemberi ülésszakig az Országgyűlés 46 törvényt, illetve törvénymódosítást fogadott el). x Milyen jövőt jósol a politikai egyeztető tárgyalásokon elfogadott sarkalatos törvényeknek? Elfogadja-e a parlament a pártok megállapodásait? Mi történik akkor, ha a parlament érdemi módosításokat hajt végre a törvényeken? - Ezek a törvények rendkívül alapos előkészítés eredményeként kerültek a Politikai Egyeztető Tárgyalások elé. Ezzel nem akarom alulbecsülni azt a tartalmi gazdagodást, amin a törvényjavaslatok a viták során keresztülmentek. Tehát a parlament joggal vallhatja ,,magáénak,, ezeket a törvényeket, s nem is először találkozik velük, hiszen elvi szinten már tárgyalta őket. Én azt hiszem, a parlament alapos vita alapján - eltekintve most a különféle pártok, szervezetek sok kérdésben még mindig szóródó véleményétől - legnagyobb felelőssége birtokában fog dönteni. A döntés kimenetele a parlamenttől, illetve az ottani vitától függ, jóslásokba nem kívánok bocsátkozni, mert azt esetleg egyesek a parlamentet befolyásoló szándéknak minősítik. x Térjünk rá egy másik, az egész társadalmat foglalkoztató témára, az MSZMP közelgő kongresszusára. Mit vár a kongresszustól? - A pártállam leépítése után az állampárt megszüntetését. Ez számomra sok mindent jelent. Tartalmilag olyan elvi nyilatkozatot, amely végre egyértelműen elkötelezi a pártot a demokrácia, azaz a néphatalom mellett. Méghozzá olyan néphatalom mellett, amely a szociális értékek és az alapvető emberi szabadságjogok érvényesítésén és tiszteletben tartásán nyugszik. Szervezetileg olyan pártot jelent, amely végre - nemcsak szavakban, hanem ténylegesen is alulról építkezik és a párt mindennapi működésében is világosan elválasztja egymástól a belső szabályozást, a végrehajtást és az ellenőrzést; a párt kongresszusa legyen a párt belső életének alkotmányozó szerve, a választmány az ellenőrzésé és az Elnökség a végrehajtásé. A vezetés személyi összetételében pedig radikális generációs megújulást várok, amelyben hiteles, reformelkötelezett emberek kerülnek a párt élére. (folyt.köv.)
1989. október 4., szerda 17:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|