|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Felhívás az ország nagyüzemeinek (ipari gyárak, állami gazdaságok és szövetkezetek) kétkezi dolgozóihoz (OS)
|
1989. október 3., kedd - A napilapokban megjelent az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása, és ezzel kapcsolatban az alábbi felhívást tesszük közzé. Örömmel üdvözöljük az MSZMP tagozatairól kiadott nyilatkozatot, melyben - többek között - a következők olvashatók: ,,A munkásság és a parasztság joggal igényli, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájában és programjában egyértelműbben jelenjenek meg az életviszonyaik alakulásával, a szociális biztonsággal összefüggő érdekeik. Az MSZMP Központi Bizottsága e törekvések jegyében támogagtja a munkás és agrártagozatok szerveződését.,, Bízva abban, hogy a Központi Bizottság tagjai valóban őszintén elhatározták a kétkezi dolgozók problémáival való törődést, s ez a szándék hatja majd át a kongresszusi küldöttek többségét is, felhívunk Benneteket arra, hogy a kongresszus végéig szüneteltessétek az MSZMP-ből történő kilépésteket, s egyben a kongresszusi küldötteiteket - munkásértekezleteken megfogalmazott módon - a saját, dolgozói és családi megélhetési problémáitok megfelelő felvetésével bízzátok meg. Ne járuljatok hozzá, hogy a megmaradó párt nevéből a ,,Munkás,, szó törlésre kerüljön Legyen ez az utolsó bizalom, illetve bizalmunk jegye a meglévő egyetlen törvényes szocialista-kommunista típusú pártunkkal szemben Felhívásunkat azért tesszük közzé, mert eddig szinte minden tájékoztatási fórumban lejáratni igyekeztek minket. Tudjátok, hogy a szervezés alatt álló pártunk, mely nem törvénytelenül szerveződik, ezért nem is illegális a szerveződése, az első perctől kezdve kijelentette: a Munkások Marxista-Leninista Pártja csakis akkor alakul meg, ha esetleg az MSZMP kongresszusán pártszakadás történik, illetve az MSZMP kongresszuson és az ott születő határozatokban nem a szocialista rendszer fejlesztése, s elsősorban nem a kétkezi dolgozók érdekeinek képvislete, a jellemzően nagyüzemi munkások és parasztok szándéka kerül előtérbe Felhívásunk végén még egyszer emlékeztetünk Benneteket a jobboldali, polgári típusú eltolódás veszélyére, illetve a kialakulófélben lévő többpártrendszer közepette a dolgozók pártja egységének kiemelt szükségességére A Munkások Marxista-Leninista Pártja szervezői (OS)
1989. október 3., kedd 18:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|