|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
- Választási törvénytervezet - 1. folyt.
|
Ez után a bevezető után röviden had válaszoljak a kérdésedre - nem részletesen, mert erre később lesz módunk gondolom. Az az érzésem, hogy mind a két célt szolgálja, tehát azt a célt is szolgálja, hogy a pártok számát korlátozza, méghozzá drasztikusan és - hogy úgy mondjam - brutálisan, antidemokratikus módon. Azonkívül arra is szolgál, hogy bizonyos hatalmi struktúrákat nem átmentsen, hanem létrehozzon. Nem a régi hatalmi struktúrát fogják átmenteni, hanem egy elképzelt újat fognak a választások útján létrehozni. Olyan választások útján, amelyek szabályait úgy szerkesztették meg, hogy pontosan azt a struktúrát hozza létre, amelyet kívánnak. - Péter László? - Én úgy látom, hogy az egyeztető konferencián elfogadott határozat mégiscsak a párt, a társadalmi szervezetek és az ellenzék különböző pártjainak megegyezése, és ha egy megegyezés alapján született, alapelveken alapuló törvényt a parlament elfogad, az bezzeg mégiscsak jobb lenne, mintha a jelenlegi parlament a pártutasításon alapuló tagjainak a többségével dolgozna ki valamilyen rendszert. Szerintem az, ami itt alapelveiben ma már valamennyire világosan látható, az sokkal jobb - éppen azért, mert egy pártközi megegyezésen alapul -, mint bármi, amit ez a parlament produkálhatott volna. Tehát én osztom Krassó Györgynek a bevezetőben elmondott aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy erről már mint törvényről beszélnek. Persze, hogy ez még nem törvény - de hát tudjuk, hogy az adott körülmények között ez egy jobb megoldás, hogy ezt egy pártkonferencia valamilyen módon, megegyezés alapján határozta el, mintha a parlamentre hagyják. Ami a kérdést illeti, hogy a kisebb pártok hogyan szerepelhetnek, hát itt tényleg baj van. Én a legnagyobb bajt abban látom, hogy ahhoz, hogy valaki jelöltesse magát, ahhoz 750 ajánlást kell összegyűjtsön. Ezt én nagyon magasnak tartom. (folyt.)
1989. szeptember 23., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|