|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Tegnapi barátokról 2.
|
- Alig van olyan megyei MHSZ szerv hazánkban, amelynek ne lenne nemzetközi kapcsolata. Borsod, Szabolcs a szovjet testvérszervezettel, Bács megye Jugoszláviával, az utóbbival Csongrád megyének is van kapcsolata. Győr és Vas megye az NSZK-val, Ausztriával és az NDK-val épített ki együttműködést. Azt nem mondhatom, hogy mindig felhőtlen a viszonyunk, mert pl. a jugoszláv Népi Technika vezetőinek - úgy gondolom - változtatnia kellene az eddig kialakult állásfoglalásán, miszerint ők csak olyan nemzetközi rendezvényeken vesznek részt, ahol a világ minden országa képviselteti magát. Említhetném az NDK GST szervezetét, akivel igen jó volt a kapcsolatunk, de ma már nem biztos, hogy ez olyan bensőséges mint idáig volt. A román belpolitika miatt egy évtizede leszűkültek velük a kapcsolataink. Más példát is tudok mondani. Idén főtitkárunk vezetésével részt vettünk szocialista országok honvédelmi-és sportszervezetei vezetőinek kétévenkénti tanácskozásán, amely a koreai NDK-ban zajlott le. Ez a tanácskozás is úgy zajlott le, mmint a korábbiak, talán azt az újdonságát meg kellene említeni, hogy a nemzeti szuverenitást, a szervezetek önálló elgondolását jobban lehetett évényesíteni. (MTI-Press)
1989. szeptember 22., péntek 11:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|