|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
A válságból kivezető út a koalíció - Horn Gyula beszéde a Diósgyőri Munkásnapokon (1. rész)
|
1989. szeptember 8., péntek - A XII. Diósgyőri Munkásnapok csütörtökön kezdődött és vasárnap esti tartó rendezvénysorozatának eseményeként pénteken délután politikai nagyaktívát rendeztek a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban, amelynek előadója Horn Gyula külügyminiszter, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja volt. A két nagyüzem, a Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohászati Művek képviseletében megjelent dolgozókat Dobozy Zsolt, az LKM MSZMP Bizottságának titkára köszöntötte, utalva arra, hogy a diósgyőri munkásság igen nehéz napokat él át, hiszen a térségi szerkezetváltási program kapcsán a munkanélküliség veszélye, szociális gondok fenyegetik a sok évtizeden át a szocialista munka hőseinek tartott diósgyőri vasasokat.
A bevezető szavak után Horn Gyula időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről, az MSZMP kongresszusi előkészületeiről, ennek kapcsán a párton belüli konfliktusokról, ebben a párt megújulásának szerepéről szólt. Rámutatott, hogy a másfél év alatt lezajlott átalakulás eredményeként ma hazánkban mindenki szabadon kifejtheti véleményét, érvényesül a politikai vállalkozás szabadsága. Bizonyítja ezt, hogy párttörvény nélkül is működnek az MSZMP mellett más pártok. Megváltozott az ország társadalmi és politikai arculata, s ezt a változást az MSZMP indította el. Ilyen értelemben ez a maga nemében egész Kelet-Európában egyedülálló lépés. Én nem ismerek olyan uralkodó pártot - mondotta Horn Gyula -, amely önként felvállalná a hatalom megosztását. Az MSZMP-n belül voltak olyan csoportok, amelynek tagjai nem csupán megfogalmazták a változtatás, a váltás irányát, hanem cselekedtek is. Ezért nincs az ellenzéknek igaza, amikor azt állítja, hogy az MSZMP bukott meg. Nem az MSZMP, hanem a régi, a rossz politika bukott meg, mert ha egy párt felismeri a politika megváltoztatásának szükségességét, hajlandó is cselekedni, úgy ahogy ezt az MSZMP teszi, akkor az a párt az én véleményem szerint nem bukott meg - állította a szónok. Az MSZMP mai vezetésének nagy többsége azok soraiból kerül ki - hangsúlyozta a továbbiakban -, akik már korábban felvetették a rossz polititka hibáit, hiányosságait, annak elavultságát. (folyt.köv.)
1989. szeptember 8., péntek 19:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|