|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-kongresszusi előkészületek (2. rész)
|
Tóth András szerint a kongresszus a nyugat-európai szociáldemokrata, szocialista pártok hasonló rendezvényeihez fog hasonlítani. Rendkívül fontos, hogy a küldöttek jogai, a munkában való részvételük csorbítatlanul érvényesüljön. Nem szabad semmiféle mesterséges korlátot felállítani, mert működő- és döntésképes tanácskozásra van szükség. Ehhez igénybe veszik a számítástechnika, a korszerű ügyvitel, az elektronika segítségét is. A tervezetben négy napirendi pont szerepel. Először a főtitkár tartja meg beszámolóját a politikai helyzetről és a tennivalókról. A második napirendi pont a párt programnyilatkozata, a harmadik a szervezeti szabályzat, s végül az országos testületek és tisztségviselők megválasztása következik. Az osztályvezető hangsúlyozta: már a kongresszus első napján, október 6-án tisztázni kell, hogy milyen pártot akar a tagság, mert amíg ez a vita nem dől el, addig nehéz lenne folytatni a munkát, az egyéb politikai kérdések tisztázását. Mint mondta, szeretnék elkerülni az általános vitát, mert ezzel konkrét ügyet nem lehet eldönteni. Szakszerű, tárgyszerű, mederben tartott tanácskozásra van szükség. Így várhatóan elegendő lesz a tervezett négy nap a kongresszusra. Mint elmondta: az országos választmány tagjait várhatóan delegálás útján választják meg. A tervek szerint minden ötezer párttag után lehet a megyéknek, illetve a fővárosnak egy személyt delegálniuk. A 15-20 tagúnak tervezett pártelnökséget listán választják meg. Valamennyi küldöttcsoport elkészítheti a saját névsorát, s az ezeken szereplők között lehet majd választani. Tóth András rámutatott, hogy várhatóan nemcsak megyénként alakulnak küldöttcsoportok, hanem áramlatok szerint is. Az egyetlen megkötés, hogy egy-egy küldöttcsoport taglétszáma nem lehet ötvennél kevesebb. A küldöttválasztás szeptember 23-án zárul le, de már a szeptember 12-ei KB-ülésre meghívást kapnak az addig megalakult küldöttcsoportok vezetői. Szeptember 30-ra pedig ,,előkongresszust,, terveznek, amelyen küldöttcsoportonként 5-7 delegátus vesz majd részt. E tanácskozás feladata az ügyrendi vita egyszerűsítése érdekében a kongresszus előkészítése, a nézeteltérések egyeztetése lesz. (MTI)
1989. szeptember 7., csütörtök 22:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|