|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre nyilatkozata a politikai egyeztető tárgyalásokról (1. rész)
|
1989. augusztus 29., kedd - Az utóbbi napokban a középszintű politikai egyeztető tárgyalások a nyilvánosság előtt zajlanak. A napilapok, a hírközlő szervek részletes tudósításokban számolnak be a tárgyalások eseményeiről, amelyeket a közvélemény élénk érdeklődéssel követ. Nagy visszhangot váltott ki az a hétfőn elhangzott javaslat, hogy a munkahelyeken ne működhessenek pártszervezetek. Erről Pozsgay Imre, az MSZMP tárgyalóküldöttségének vezetője nyilatkozatot adott az MTI-nek.
- A politikai egyeztető tárgyalásokon elért megállapodásokat néha lezártnak, befejezettnek tekintik, noha ezekről még tovább folyik a vita. Így történt ez a párttörvény egyik tételével, a munkahelyeken működő pártszervezetekkel kapcsolatban is. Az MSZMP küldöttsége ez ügyben kompromisszumot ajánlott a közös álláspontot képviselő Ellenzéki Kerekasztalnak és harmadik oldalnak, de nem született megállapodás. A felek a döntést elnapolták. Jól tudjuk, hogy a munkahelyi politizálásról és a pártszervezetekről élénk, időnként éles vita folyik az MSZMP tagságának körében, de más társadalmi csoportokban is. A közvélemény számára félreérthetetlenül szeretnénk megvilágítani az MSZMP küldöttségének álláspontját a munkahelyi pártszervezetekről. Azt képviseljük, hogy az alkotmánybírák és a bírák egyesülési jogát az Alkotmány korlátozza, ők semmilyen pártnak nem lehetnek tagjai; biztosítani kell a katonák, rendőrök egyesülési jogát, de úgy, hogy meghatározott időn belül a pártszervezetek kivonulnak a laktanyákból, szolgálati helyekről; a közhatalmi intézményekben (miniszteriális szerveknél, tanácsoknál, ügyészségnél) ne működjenek pártszervezetek. Az MSZMP elfogadja, hogy a munkahelyek szervezeti-vezetési struktúrájába a pártok ne épüljenek be, munkaidőben a munkahelyeken semmiféle tevékenységet nem folytathatnak. - Ezzel a ponttal függött össze az a javaslat, hogy az előbbiekben felsorolt helyeken, intézményeken túl semmilyen munkahelyen ne működjenek egyetlen pártnak sem szervezetei. Ehhez azonban hozzátartozik még, amiről a tudósítások nem szóltak: ez a megállapodási terv nem zárná ki, hogy üzemi, munkahelyi pártszervezetek működhessenek a lakóterületeken, tehát az üzemen kívül. (folyt. köv.)
1989. augusztus 29., kedd 19:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|