|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Mit képvisel az SZDSZ?
|
München, 1989. augusztus 27. (SZER, Világhíradó) - Szombaton Budapesten naggyűlést tartott a Szabad Demokraták Szövetsége. A szövetség egyik ismert tagja Szilágyi Sándor, aki a Beszélő című szamizdat folyóirat egyik szerkesztője. Megkértem, mondja el: mi történt a szombati gyűlésen, és a gyűlésen elhangzottak alapján milyen politikai álláspontot képvisel időszerű kérdésekben a Szabad Demokraták Szövetsége?
- Túlzás nélkül mondhatjuk, határkő a tegnapi nagygyűlés a Szabad Demokraták Szövetsége életében: felér egy választási zászlóbontással. Mintegy 800-900 főnyi közönség gyűlt össze a városligeti Királydombon, hogy az emberi jogok deklarációjának 200. évfordulójára emlékezzék. Persze ahogyan ez sejthető volt, az egybegyűlteket igazából nem a 200 évvel ezelőtti történelmi esemény vonzotta ki a Ligetbe, hanem nagyon is aktuálpolitikai események. Az, hogy Prágában épp a minap tiporták rendőrcsizmákkal az emberi jogokat, és hogy hazánban sincs minden rendben e téren. Nos miként azt a tegnapi naggyűlésen, illetve a tv beszámolóiból bárki megtudhatta, a Szabad Demokraták Szövetsége kemény ellenzéki álláspontot foglal el a demokratikus átalakulás kérdéseiben. Hogy a négyezer tagot számláló, felkészült szakembergárdával rendelkező Szabad Demokraták Szövetsége keményen szembeszáll az MSZMP hatalomátmentési kísérleteivel szemben, ezen nincs mit csodálkozni. Ezt tudhatta, aki tudni akarta. (folyt.)
1989. augusztus 27., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|