|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
- Beszélő 27. száma - 4. folyt.
|
Az új elit további fontos tulajdonsága a liberalizmus, a piac iránti vonzódás. Demokrácia-igénye azonban nem igen terjed túl a vállalkozók, menedzserek és az okos emberek szabadságának igenlésén. A régi elit velejéig pragmatikus volt, de szükségét érezte annak, hogy társadalmi elkötelezettségének látszatát keltse. Az új elit már nem kíván ilyen illúziókat kelteni. Ha csak jóval kevésbé is, szinte nyíltan vallja, hogy az alulról szerveződő társadalom gondolata szerinte nevetséges idealizmus. Szeme előtt a mai Nyugat-Európa lebeg, ahol gyakran utazik is, aminek persze előnyös következménye az, hogy nem szereti az erőszakot, nincsenek militáns hajlamai. Az új elit nemcsak különbözik, de egy igen fontos szempontból hasonlít is a régihez. Ez a szocializációjának egyik további sajátosságával függ össze. A Kádár-korszak magyar társadalmát keresztül-kasul átszövő bürokratikus különalkuk rendszerében nőtt fel, és ebben - ha akarta, ha nem - részt is kellett vennie előre jutása során. Így vált a hatalom birtokosává vagy jóreményű várományosává. Az informális alkudozás képessége tulajdonságává vált, és ez jelentősen gyengíti, gyengítheti piaci irányultságát. Az új elit tagjai ebből a szempontból kettős kötődésű hősök. Különösen nagy jelentősége van annak, hogy a régi elithez hasonlóan jól bejáratott, informális kapcsolatrendszert építettek ki egymás között. Jelenlegi - nem feltétlenül tudatos - stratégiájának lényege: kivárni, amíg az erősödő társadalmi elégedetlenség bázisán a független szervezetek kinyomják helyéből a régi elitet. Eközben ápolni a független szervezetek tagjaival fennálló, részben már korábban kialakított, személyes kapcsolatokat. (folyt. )
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|