|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai szenátorok a Parlamentben
|
1989. augusztus 22., kedd - Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke kedden fogadta az Alan Cranston szenátor vezette USA-beli kongresszusi küldöttséget.
A találkozón az amerikai vendégek nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar demokratizálódási törekvések, a politikai egyeztető tárgyalások várható eredményei iránt. Nagyra értékelték a demokratikus társadalom kialakítására irányuló magyar erőfeszítéseket. A megbeszélésen élénk eszmecsere zajlott le a parlamenti képviseleti demokráciára való áttérés módjairól, az Országgyűlésnek e történelmi folyamatban játszott szerepéről. Mindkét fél hangsúlyozta a kedvező nemzetközi viszonyok jelentőségét a magyar reformfolyamat sikeres véghezvitele szempontjából. Szűrös Mátyás a találkozón rámutatott a nyugati országok Azon konkrét lépéseinek szükségességére, amelyek elengedhetetlenek a ,,magyar modell,, megvalósításához. Ebben az összefüggésben kiemelték a magyar-amerikai kapcsolatok fontosságát, amelyek bővítéséhez Bush elnök látogatása nagy hozzájárulást jelentett. Az amerikai küldöttség a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztésével kapcsolatban nagy jelentőséget tulajdonít az Országgyűlés elnöke vezette magyar parlamenti küldöttség őszi látogatásának az USA-ban. A találkozón részt vett Mark Palmer, az USA budapesti nagykövete. (MTI)
1989. augusztus 22., kedd 15:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|